Ugrás a tartalomra

turizmus

Új vezetést választott a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület
MiskolcGazdaság
Stabil alapokon folytatódik a szakmai munka az egyesületben, amit az éves közgyűlésen értékeltek.
Hamarosan kezdődik az őszi szünet, irány a természet. Fotó: Horváth Csongor
A világ legszebb helyeinek toplistájára került Miskolc-Lillafüred
MiskolcKörnyezetBulvár
A hírt Miskolc polgármestere osztotta meg a közösségi médiában szombaton.
Országos turisztikai versenyt rendezett az évfordulós Berzeviczy technikum
MiskolcOktatás
A „Turizmus 30” jubileumi programsorozat méltó lezárása volt a verseny. A rendezvénysorozattal az intézmény három évtizedes turisztikai képzését ünnepelték.
Calimbra wellness
Szállásvadászat húsvétkor: Miskolc megelőzte Budapestet és Hévízt is
MiskolcBelföldGazdaságÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Nyakunkon a húsvéti hosszú hétvége. Egyre többen döntenek úgy, hogy elutaznak erre a néhány napra. Ráadásul a tavaszi szünet is kezdetét veszi, így a családok számára akár hosszabb pihenés is beleférhet.
Megújult a Gunyakúti kulcsosház
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Az Északerdő Zrt. a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében újította fel a Telkibánya melletti erdőségekben található Gunyakúti turistaházat.
Nemzetközi figyelmet kapott Miskolc turizmusa
MiskolcGasztroSzabadidőKörnyezet
Az Ehető Erdő program elismerésével, nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is felfigyeltek Miskolc turisztikai lehetőségeire.
A Mandula tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
Borsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőKörnyezetBulvár
Újabb kirándulási lehetőséget mutatott be közösségi oldalán a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság: ezúttal a Mátra déli peremén található Mandula tanösvényre hívják fel a természetjárók figyelmét.
Világelső lett Miskolc fenntartható turisztikai élményprogramja
MiskolcKörnyezet
Miskolc városa és az Ehető Erdő program aranyérmes lett a Green Destinations versenyén az ITB Berlinen.
Tanösvények bejárására hív a Bükki Nemzeti Park
Borsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőKörnyezet
A nemzeti park területén ötvenkét tanösvény található, így az év minden hetére tudnak kirándulási ötletet adni a természet kedvelőinek és a túrázóknak.
Miskolc turizmusa erős hajrát vett 2025 végén
MiskolcGazdaságSzabadidőKörnyezetBulvár
Miskolc turizmusa 2025 utolsó negyedévében olyan teljesítményt mutatott, amely országos összevetésben is látható pozíciót eredményezett.
Országos figyelem a miskolci Deszkatemplomra
MiskolcKultúraEgyházSzabadidő
Bakancslistás hely lett Miskolc ikonikus temploma.
Barlangfürdő és a Diósgyőri vár komplex felújítása
MiskolcGazdaság
A Barlangfürdő felújításának jelenlegi helyzetéről és a Diósgyőri vár és várnegyed fejlesztéséről is beszélt Tóth-Szántai József polgármester a szállodaigazgatók reggelijén.
Együttgondolkodásra hívta tagjait és partnereit a Miskolci Belvárosi Kör
MiskolcGazdaságSzabadidő
Nyolc projektjét mutatta be a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület a BOKIK Székházban tartott találkozón, amelyek egy részével már találkozhattak a miskolciak.
Nagykövetként erősíti a Bükk városa jó hírét az „Ehető erdő” program megálmodója
MiskolcÉletmódSzabadidőKörnyezet
Néhány nappal karácsony előtt kérte fel Miskolc polgármestere a közismert erdészt Bózsó Gyulát, hogy a Bükk városa nagyköveteként a város és a Bükk térségének fenntartható turizmusát és gasztronómiáját világszerte népszerűsítse.
Képgaléria
Az év első napja a Széchenyin
Csendesen indult 2026 első napja
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Fotós kollégánk a városban és a vonzáskörzetünkben igen mérsékelt forgalmat tapasztalt, ami nem meglepő egy átbulizott éjszakát követő munkaszüneti napon.
Advent a a miskolctapolcai tóparton. Fotó: Juhász Ákos
Miskolc lett a tizenegyedik legnépszerűbb úticél az országban októberben
MiskolcGazdaságSzabadidőBulvár
Októberben 43 ezer vendégéjszakát regisztráltak Miskolcon, amellyel országos összevetésben a tizenegyedik legnépszerűbb belföldi úti cél volt, megelőzve több, hagyományosan erős várost és üdülőhelyet.
Mozgalmas évet zár Miskolc turizmusa
MiskolcGazdaságÉletmódSzabadidőBulvár
Miskolc a foglalások alapján bekerült a top 10 legnépszerűbb úti cél közé az őszi szünetben.
Miskolc a lehetőségek városa, különösen, ha turisztikáról van szó
MiskolcGazdaságGasztroSzabadidőKörnyezet
Az egyik legnagyobb szállásközvetítő portál foglalási adatai szerint idén ősszel az Észak-magyarországi régió lett az egyik legnépszerűbb úti cél. A rangsort Eger mellett Miskolc vezeti.
Zengő siker: a Mecsek csúcsa nyerte el az idei Év Kilátója címet. Fotó: Aktív Kalandor
Megvan az Év kilátója
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldSzabadidőKörnyezet
Lezárult a szavazás az év kilátójára. Egyetlen esélyese volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyének.
Megyer-hegyi kilátó
A döntés Önön múlik! Éjfélig szavazhat még az év kilátójára
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldSzabadidő
Csak ma éjfélig szavazhatunk, hogy melyik kilátóból tárul elénk Magyarország legszebb panorámája! A rangos versenyben idén is tíz csodás kilátó küzd a címért – köztük a Tokaj-Hegyalján magasodó Megyer-hegyi kilátó, amely Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyetlen jelöltje.