A deákot leányok és asszonyok bújtatják, míg el nem jut egészen Pecsevi, azaz Pécs városáig, ahol a török szóba magyar, a magyarba német és olasz keveredik, Ibrahim kádi háza pedig helyezkedő szultáni tisztek, magukat muzulmánnak tettető keresztények és zsidók, valamint bujkáló magyar nemesek szerelmetes enyelgéseitől és durva szitkaitól visszhangzik.
Weöres Sándor 1972-es színműve – melynek bemutatóit a kommunista rezsim egészen 1984-ig sorra betiltotta – a magyar drámairodalom különleges teljesítménye: bravúros nyelvezettel, mély emberismerettel és fergeteges humorral fest képet egy olyan átmeneti világról, ahol a történelem zűrzavarában mindenki a túlélés módját keresi – és senki sem az, akinek látszik.
A Miskolci Nemzeti Színház társulata Szőcs Artur rendezésében virtuóz csapatmunkával, a szerző különleges nyelvezetéhez és mondataihoz az utolsó betűig hűen szólaltatja meg Weöres "történelmi panoptikumát".
– Dramaturgként a munkám soha nem áll meg a szöveggondozásánál, de tény, hogy ennél a drámánál maga a szöveggel való foglalatoskodás kicsit mást jelentett, mint általában szokott. Nagyon színes, kreatívan használt, szellemes nyelve van ennek a drámának, ami összhangban van azzal a nagyon színes világgal, amit Weöres ábrázol. Ez viszont azzal is együtt jár, hogy rengeteg idegen nyelvű kifejezés, sőt mondat is van a szövegben. Fontos volt, hogy a színészek mindig értsék, mit mondanak, és hogy a néző se érezze sose elveszettnek magát, még ha időnként nem is ért mindent szóról szóra. Máskor a szöveggondozás része lehet, de itt sosem fordítottam semmit magyarra vagy a mai köznyelvre, hiszen jelentősége és jelentése van, hogy Weöres így beszélteti a szereplőit. Sőt, sokszor humora is! Egy-egy kifejezést persze időnként kicsíptünk, és nagyon apró húzások is voltak, de fontos, hogy minden egyes mondat, ami az előadásban elhangzik Weöres Sándoré. A nézők majd látni fogják, hogy a többnyelvűség az előadás különleges vizualitásának is része, ezzel is volt dolgom – avat be a részletekbe Sándor Júlia dramaturg.
Szőcs Artur rendező is mesélt az előadásról.
– Weöres Sándor azt a műfaji megjelölést adta a drámának, hogy „történelmi panoptikum”, és mi ezt komolyan vettük. A történet ugyan Buda visszafoglalása idején játszódik, de nagyon sok pillanatában a mindenkori emberi viselkedés köszön vissza. Lényegében a világtörténelmet, az azt alakító emberi folyamatokat láthatjuk működés közben, amelyek kísértetiesen hasonlóak minden korban. Mi ezt más korszakok megidézésével is szerettük volna megerősíteni. A főhősünk egy olyan zűrzavaros világban menekül, amit a címben is szereplő kétfejűség jellemez. Hogy ez mi mindent jelenthet és hogy meddig lehet ép ésszel kibírni, fontos kérdésünk volt, és reményeink szerint az előadásból is kiderül majd. Mindezt ráadásul Weöres nagy klasszikushoz méltóan, meglehetősen szellemesen és eredeti módon tálalja, és mi igyekeztünk ebben is hűnek lenni hozzá - mondotta a direktor.
Bemutató: december 14-én.
