Kultúra

Avasi Kvaterka – Mélyvölgyi forgatag, esőben, napsütésben
A családi kikapcsolódás és Abaújszántó mint díszvendég, no és természetesen a jó buli volt a fókuszban szombaton a tavaszköszöntő Avasi Kvaterkán, a miskolci Mélyvölgyben.

Megkezdődött a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia
A nyitórendezvényre Budapesten került sor szombaton, ennek keretében több helyszínen számos programmal, artistaprodukcióval, koncertekkel, utcaszínházi performanszokkal várták az érdeklődőket.

Minden, amit ma teszünk, a jövőnkért van - mondta Potápi Árpád János Kolozsváron
"A cél az, hogy legyenek magyar emberek tíz, húsz, ötven és száz év múlva is" - jelentette ki a magyar nemzetpolitika tevékenységét és eredményeit ismertetve Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szombaton Kolozsváron, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlésén és díjátadóján.

Jegyzet: Boci, boci tarka…
Szántó István ezen a héten is megosztja velünk emlékeit, gondolatait.

Áll-A-Tok koncert Tátraival a Földesben
Rendkívüli és fergeteges koncerttel ünnepli tizenhatodik születésnapját az Áll-A-Tok Zenekar április 22-én, 19 órakor a Földes Ferenc Gimnáziumban. Az alkalom díszvendége Tátrai Tibor, a gitárlegenda lesz.

Festett Egyenlítő címmel nyílt kiállítás a Városházán
A “Festett Egyenlítő Galériája” elnevezéssel Szlovákiából útjára indított nemzetközi projekt célja összekötni a világ különböző részein élő embereket és nemzeteket, több mint negyvenezer kisméretű, általában amatőr alkotók festményeinek segítségével, amelyek apró kézfogásokként körbe érik majd a földet, mint az Egyenlítő.

Névadójára emlékezett a Dr. Ámbédkar Technikum
Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar indiai politikus, buddhista szent éppen százharminckettő évvel ezelőtt született.

Kiemelten fontos a magyar értékek őrzése
A nemzeti értékek helyi és vármegyei szinten határozzák meg a magyar identitást, és országhatárokon átnyúlva egyesítik a külhoni magyarságot az anyaországgal – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint a magyar életmód és a nemzeti értékek védelméért felelős miniszterelnöki biztos az Értéktár Konferencia csütörtöki megnyitóján Budapesten.

Célpontban a Nagy-Avas – összefogás a rendezettebb pincesorokért
Átfogó ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet szerda délután a Nagy-Avason. Az akciót segítette az a munkacsoport is, amit hegygazdák, civilek és pincetulajdonosok közösen hoztak létre annak érdekében, hogy feltárják és kezeljék a történelmi Avason tapasztalható főbb problémákat, melyeket főként az illegális hulladék és az elhanyagolt ingatlanok okoznak. Az élénkülő városrész az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap, ehhez mérten az önkormányzat is igyekszik azt élhetőbbé, rendezettebbé tenni

Hamarosan átadják az Alkotóparkot az Y-hídnál
Feltűnt egy új rajz a Vörösmarty utca végén található pengefalak egyikén, amelyen a „Megnyitó: április 21.” látható. Mint kiderült, ez a város legújabb közösségi területének, a festésre, falfirkák készítésére és művészeti bemutatókra alkalmas, mintegy háromezer négyzetméteres Alkotópark megnyitójának a dátuma.

A tavasz első Avasi Kvaterkáját rendezik meg szombaton
Újabb tavaszköszöntő fergeteges forgataggal várják a szervezők április 15-én 15 órától a Mélyvölgyben a kimozdulni vágyókat. Főszerepben ezúttal a családi kikapcsolódás és Abaújszántó áll az Arnóti és a Zsolcai soron.

Görömbölyön tárta szélesre ajtaját a Mandalaverzum
Kedden délután a Görömbölyi Művelődési Házban nyílt meg a Kertész Attila mandaláit bemutató kiállítás.

A költészet olyan fénybe került Miskolcon, amit megérdemel, és ami jól áll neki
A Lillafüred Alapítvány óda pályázata úgy csábította az elismert hazai költőket és a lelkes fiatalságot, mint tekintetet a dekoltázs.

Boldog születésnapot, József Attila!
A magyar költészet napja alkalmából olyan megzenésített verseket mutatunk, amitől Önnek is teljesebb napja lesz.

Művészek, mecénások buzdítása
A Miskolci Téli Tárlat jelentősége abban mutatkozik meg, hogy sohasem volt provinciális, mindig tágabb értelemben tekintett a pályázók körére – véli Borkuti László, a város közművelődési és turisztikai tanácsnoka. Az általa alapított díj kapcsán kérdeztük a miskolci mecenatúra helyzetéről.

Kézművesek és festőművészek az alkotóházban
Kézművesfoglalkozásokkal, mesterség bemutatókkal és népzenei műsorral várta az érdeklődőket a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület húsvétvasárnap a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.

Íme két locsolóvers, amit még biztos nem hallott
Mesterséges intelligenciával írattunk locsolóverseket. Ez a technológia állítólag a jövő, de azért még ne dobja sutba az "Én kis kertész legény vagyok"-ot.

Ma van a Nemzetközi Roma Nap
Az Episztémé Egyesület 2023-ban is több kulturális eseménnyel készül, hogy ezáltal lehetőséget biztosítson a roma és nem roma emberek számára a kulturális sokféleség elismerésére, annak megélésére.

Tavaszi matiné a Művészetek Házában
A Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermekben áprilisban családi animációs film vetítés sorozatot szerveznek, Tavaszi Matiné névvel.

Nagycsütörtökkel elkezdődik a szent háromnap
Nagycsütörtökön az egyház az utolsó vacsorára emlékezik, ezzel kezdődik a szent háromnap, amikor a keresztények Krisztus megváltó áldozatát ünneplik az egész világon - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.