Ugrás a tartalomra

Megújult a Hősök terei és az Erzsébet téri szökőkút is

Létrehozva
A két szökőkútnak az elmúlt hetekben teljesen korszerűsítették a vezérlését, a következő hetekben próbaüzemben már működnek majd, élesben azonban csak a város napján, a többi vízilátványossággal együtt indulnak el.

Kép
Megkezdődött a próbaüzem. Fotó: Horváth Csongor

Megbízhatóbban működik a jövőben a város két legnagyobb szökőkútja: a Hősök terén és az Erzsébet téren található egységek vezérlése és szivattyúi az elmúlt hónapokban ugyanis teljesen megújultak – jelentette be szerdán délelőtt Szarka Dénes, az önkormányzat városgazdálkodási- és üzemeltetési bizottságának elnöke és Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője.

Szarka Dénes emlékeztetett, Miskolcon hagyományosan május 11-én, vagyis a város napján kapcsolják be a szökőkutakat, melyeket egészen őszig üzemeltetik. „Az elmúlt években már több szökőkúttal is voltak problémák, azonban ezeket igyekeztünk kezelni, ennek köszönhetően ezek most már üzembiztosan működnek és díszítik a város köztereit” – mondta el a bizottsági elnök.

Kép
Kertész Béla és Szarka Dénes. Fotó: Horváth Csongor

– A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. az elmúlt hónapokban lebonyolított egy pályázatot, melynek köszönhetően új üzemeltető jelentkezett náluk. Ez a cég a korábbinál jóval közelebb működik Miskolchoz, így a problémákat is gyorsabban tudják kezelni, ráadásul rendkívül jó referenciáik vannak a szökőkutak üzemeltetésében – tette hozzá Szarka Dénes.

A Hősök terét 2007-ben, az Erzsébet teret pedig 2010-ben újították fel, mindkét közterületen ez időpontoktól működtek a jelenlegi szökőkutak, így felújításuk már igencsak időszerű volt – mondta el a Városgazda műszaki vezetője. Kertész Béla hozzátette, a két egység a következő hetekben próbaüzemben már működni fog, eleinte még csak alapjáraton, de rövidesen beprogramozzák azt is, melyik körön milyen magasra szökhet fel a vízsugár.

Kép
A próbaüzem alatt beprogramozzák a Hősök terei mellett az Erzsébet téri szökőkút vezérlését is. Fotó: Horváth Csongor

– A tavaszi munkákat, takarítást, átvizsgálást és a karbantartást egyébként a tavasz közeledtével mindegyik, jelenleg üzemelő szökőkútnál megkezdtük annak érdekében, hogy a város napján valóban mindegyik rendben indulhasson el – mondta még el Kertész Béla.

Amint megtudtuk, a két szökőkút felújítása tizenhat millió forintba került. Az elmúlt években megújult a Centrum előtti szökőkút is. Az alkotás a két ivókúttal együtt egyébként Balatoni Klára iparművész leghíresebb alkotásai. Az akkor igencsak formabontó alkotást a kozterkep.hu információi szerint 1985-ben kezdték el építeni, és 1988-ban adták át.

Kép
Fotó: Horváth Csongor

A Hősök terei, az Erzsébet téri és a Centrum előtti szökőkút mellett május 11-étől működik majd a szokásoknak megfelelően a Szinva teraszi vízilátványosság, a Népkerti csobogó, az Újgyőri főtéri Toboz, valamint a dél-kiliáni, a Görgey utcában a Sportcsarnok előtti, az Árpád utcai szolgáltatóház előtti, a Petőfi téri és a II. János Pál pápa téri szökőkút is. Kertész Béla emlékeztetett, ezek mellett idén megkezdi működését a Győri kapuban, az Emberpár előtti téren kialakított új szökőkút is. Ez utóbbival tizenkettőre nő a Miskolcon üzemelő szökőkutak száma.

Ez is érdekelhet

Miskolci közgyűlés március 6-án. Fotó: Juhász Ákos
Változások a miskolci városvezetésben
Miskolc
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere közösségi oldalán tette közzé a hírt szerda este.
Bajusz Gábor
Bajusz Gábor lemond a frakcióvezetői megbízatásáról
Miskolc
Bajusz Gábor a közösségi oldalán tette közzé a hírt szerda este.
Gazdikereső kutyákkal ismerkedtek a városházán
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Városgazda nem bízza a véletlenre, hogy az állategészségügyi telepen élő ebek gazdára találjanak, a kéthetente megrendezett teleplátogatások mellett most elindították az Office Dog Visit néven futó akciójukat is.
NKA Universitas Pécs - DVTK HunTherm Fotó: MKOSZ
Diósgyőr: 25 eladott labda...
MiskolcSport
A DVTK elkezdte a harcot a bajnoki aranyért. Az NKA Universitas Pécs vendége volt a DVTK HunTherm.