Ugrás a tartalomra

Hol a helyük? – Kerékpárosok, futárok, rendőrök az e-bike-okról (3. rész)

Létrehozva
Egyre inkább terjednek a nagy teljesítményű e-bike-ok a miskolci ételfutárok körében. A gyorsabb kiszállításnak azonban árnyoldalai is vannak.
Kép

A cikksorozat előző két részében tisztáztuk, hol húzódik a határ az e-bike és az elektromos segédmotorkerékpár között, illetve milyen szabályok vonatkoznak ezekre az eszközökre a közlekedés során. Most arról lesz szó, hogy a miskolci ételfutároknál mennyire jellemző ezeknek a járműveknek a használata. A nyilatkozónk ezúttal is Szemerszki István, a Futárok Ligájának érdekképviseleti tagja.

Így közlekedhetnek

Azt már korábban tisztáztuk, hogy jelenleg is tart a közúti közlekedési jogszabályok megújítása. A besorolásoknál a teljesítményhatárok még változhatnak, ám annyi bizonyos, hogy kerékpárról 25 km/h sebességig beszélünk – az ennél nagyobb sebességgel haladni képes elektromos járművek fogalmilag azonban már nem kerékpárok, hanem segédmotoros kerékpárok.

Ezekre pedig az alábbi KRESZ-szabályok vonatkoznak:

  • legalább AM kategóriájú vezetői engedély,
  • kötelező felelőségbiztosítás,
  • világító és jelző berendezés,
  • továbbá bukósisak használata.

És a problémák itt kezdődnek a miskolci futár szerint.

Biztosítás van-e?

Volt, hogy autóval közlekedtem a városban, a megengedett 50 km/h-val hajtottam, erre megelőzött egy kerékpáros futár

– idézte fel az egyik esetet István, rámutatva, hogy bizonyos e-bike-ok bizony nagyobb sebességre is képesek.

Ami meggyorsítja a kiszállítást, az egyben szabályozási kérdéseket is felvet. A Futárok Ligájánál arra figyeltek fel, hogy nagyteljesítményű, segédmotoros kerékpárokat kínálnak fel a flottában dolgozó futároknak, hogy azokkal szállítsanak ki.

– Fontos kérdésnek tartom azonban, hogy egyáltalán kapnak-e felvilágosítást az ilyen eszközt használó futárok arról, hogy a KRESZ szerint jogosítvány és bukósisak is kell hozzá? De az is érdekes, hogy a bérlésről készült szerződés tartalmaz-e biztosítást ezekre a nagysebességű segédmotorkerékpárokra? Jómagam úgy vélem, hogy valószínűleg nem kapják meg a megfelelő tájékoztatást a bérlő futárok, mivel a felszerelésük hiányos, és gyakran olyan helyen közlekednek a járművekkel, ahol segédmotorkerékpár nem hajthatna egyébként – fogalmazta meg véleményét István.

Miért éri meg?

Hogy miért éri meg ilyen eszközzel futárkodni? Az álláshirdetésekben azt látjuk, hogy Miskolcon már heti 10-15 ezer forintért bérbe lehet venni ilyen eszközöket. Könnyű kiszámolni, hogy így egy hónapra nagyjából 40-60 ezer forint kiadással kell számolnia a futárnak. István elmondása szerint ez jóval kisebb összeg, mintha autóval, vagy robogóval, segédmotorkerékpárral szállítana ki valaki.

Mindennél gyorsabbak

A futárszervezet ezúttal is arra törekedne, hogy edukálják, hasznos információkkal lássák el a társaikat, akik sokszor talán nincsenek is tisztában jogaikkal, lehetőségeikkel, és azzal, hogy szabályokat szegnek meg. Nem mellesleg – jegyezte meg István – torzítja is a versenyt, mivel mindennél gyorsabbak lehetnek ezek a bringások, hiszen ott is el tudnak menni, ahol autóval, robogóval már nem szabályszerű, de a „mezei” kerékpároknál jóval gyorsabbak.

– Tegyük hozzá, hogy a kerékpárúton nem közlekedhetnének! De amellett, hogy a KRESZ-t nem tartják be, az is aggályos, hogy egy esetleges szabályszegésnél a futárt büntethetik meg. Mi ezt szeretnénk elkerülni, nem akarjuk, hogy kárt szenvedjen a futártársunk – mutatott rá István, hozzátéve: olyan megoldásban gondolkodnak, mint például az autóbérlésnél történik, azaz, hogy a bérbeadó megbizonyosodik arról, hogy a bérlő rendelkezik megfelelő jogosítvánnyal, plusz biztosítást is kellene kötni. Ezzel lehetne védeni a futár érdekeit.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.