Ugrás a tartalomra

Az iskolai légkör, de leginkább a tanító személye a fontos

Nagy-Hankó Krisztina
Utoljára módosítva
2024. április 21. vasárnap 13:07
Idén április 18-án és 19-én írathatták be tanköteles gyermekeiket a szülők az általános iskolába.
Iskolakezdés /Mocsári László 2023-as fotója

Az első évek az iskolában nagyon fontosak, megalapozhatják a gyermek viszonyát a tanuláshoz, de szociális és mentális fejlődésében is szerepet játszik, hogyan érzi magát életének ebben a jelentős időszakában. Már ősszel elkezdték az iskolakóstolgató programokat az intézményben. Ezekből a játékos tájékoztató rendezvényekből többet is tartottak a tanévben, illetve nyílt órákat, ahová a szülő betekintést nyerhetett – mondta Tóthné Rimaszécsi Zsuzsanna, a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyettese.

A szülőknek fontos szempont az iskola elhelyezkedése, hogy a lakóhelyhez vagy a munkahelyhez közel legyen, de ma már nem elsődleges. Ha már a nagyobb testvér odajár, rendszerint a kisebb gyermeket is abba az iskolába íratják be. A szülők az intézmény egyházi jellegét pozitívumként szokták megjelölni, illetve a családias légkör is lényeges – tudatta a pedagógus.

Beiratkozás a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskolában /Fotó: Nagy-Hankó Krisztina

Ezen felül az oktatás eszközeit, tárgyi felszereltséget és a választható orientációt is szem előtt tartják. A szülők igénylik azt, hogy a gyermek valamelyik tantárgyat plusz óraszámban kapja. Ami egyébként jellemző náluk, hogy az óvodájukból nagy százalékban hoznak gyerekeket beiratkozni és más belvárosi óvodákból, továbbá környező településekről is – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes.

A tanítónénik szerepe

Sarkadiné Pazsák Nikolett nagyobbik gyermeke negyedik osztályos abban az iskolában, ahová most a kicsit is beíratták. Meg vannak elégedve az intézménnyel, fel sem merült, hogy máshova menjenek.
- Négy évvel ezelőtt nem iskolát, hanem pedagógust választottunk, hiszen jól ismertük az alsós tanítónénit, akiben bizalmunk volt. Egy borsodi kistelepülésen élünk, 17 kilométert utazunk az iskoláig, de nem tartjuk ezt problémának – jegyezte meg az édesanya.

Van tapasztalatunk már, hiszen a harmadik gyermekünk megy szeptemberben iskolába – emelte ki Kovács István. Elmondta, az intézmény megválasztásánál nem feltétlenül az volt a szempont, hogy a többiek is odajárnak, hanem a gyermek véleménye. Több iskolát is megnéztek, és végül a tanítónéni személye döntött. Az apuka elmondta, hogy ez szerencsés egybeesés volt a szülői véleménnyel, hiszen pont azt az informatika-angol orientált osztályt nézték ki a gyermeknek.

Fontos a családias légkör

Judit kisfia egyedüli gyermek, ezért nincs korábbi tapasztalat iskolaválasztás terén. Két iskolában jártak nyílt napon, végül azt választották, amelyikbe az ovistárs is megy, hiszen az fontos szempont, ahogyan az is döntő érv volt, hogy ez az intézmény közelebb van a lakóhelyükhöz. Hozzátette: a kisfiának pedig egyaránt szimpatikus volt az iskola és a tanítónéni is.

Három gyermek édesanyja Hencsné Galyas Rózsa, akinek legkisebb kislánya szeptemberben megy első osztályba. Rutinosnak tartja magát az iskolaválasztásban – mondta. Habár felmerült, hogy másik intézménybe menjen a kicsi, mint ahová testvérei járnak, de végül maradtak amellett. Az iskola nem túl nagy létszámú, családias a légkör, kedvesek a pedagógusok, és csak jó élményeik vannak az egész családnak az oktatással kapcsolatban.


Borítókép: szeptemberi iskolakezdés /Fotó: Mocsári László

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!