Ugrás a tartalomra

Emléktáblát kapott az Év Turistaháza

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. október 19. csütörtök 11:42
A Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK) kapta a legtöbb voksot, így ez lett az Év Turistaháza 2023-ban.
Fotók: Északerdő

Az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. által építtetett Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK) kapta a legtöbb voksot az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ közönségszavazásán, így ez lett az Év Turistaháza 2023-ban. Ebből az alkalomból egy emléktáblát helyeztek el a komplexumban - számol be a sikerről közleményében az Északerdő.

- Az erdőgazdaságok irányába kormányzati elvárássá tettük a rekreációs lehetőségek fejlesztését – jelentette ki az ünnepségen Szentpéteri Sándor. Az Agrárminisztérium Erdészeti Fejlesztéspolitikai és Innovációs Főosztályának vezetője arról beszélt, hogy már csaknem 40 milliárd forintot fordíthattak az erdészetek közel kétszáz erdei szálláshely, kilátó, ökoturisztikai központ, kisvasút és erdei iskola építésére, modernizálására.

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ negyedik alkalommal írta ki az Év Turistaháza pályázatot, aminek kapcsán Bózsó Gyula, az Északerdő Zrt. műszaki osztályvezetője arról beszélt, hogy az erdészeti társaságnak ez már a harmadik sikere. Két éve ugyanis az Aggteleki-karszton levő Szelcepuszta Turistaszálló lett az Év Turistaháza, tavaly pedig a Bükkben levő Zsófia-kilátót választották az Év Kilátójának.

- A RÖNK hiánypótló beruházásként jött létre, ugyanis a Pálházi Állami Erdei Vasút végállomása Rostallón van, ez egy évente ötvenezres forgalommal rendelkező turisztikai attrakció. Fontos volt, hogy ne csak a bakancsos turistáknak tudjunk megfelelő szálláshelyet kínálni, hanem azoknak a családoknak akik a Dunántúlról vagy a fővárosból látogatnak a Zemplénbe – mondta Bózsó Gyula.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!