Ugrás a tartalomra

Zsongó belváros ünnepelte a Magyar Államot

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. augusztus 20. péntek 22:05
Lufiárusok, lángosos, édességes kofa, számos kézműves terméket felvonultató pult, valamint két, mozgalmas műsorokat felvonultató színpad uralta a belvárost augusztus 20-án.
Horváth Csongor képgalériája

Az állam alapítását ünnepelték a Szent István téren és környékén. Egyfajta születésnap ez, és ha a belvárosra úgy tekintünk, mint egy impozáns méretű, szépen díszített tortára, akkor az az érzete támadt a tömegben elvegyülve az embernek, hogy minden arc egy-egy gyertyát szimbolizál. Minden elégedett mosoly, minden árus, fellépő, díszesen öltözött ünneplő és minden bámészkodó – a nemzet mozaikjának élő alkotóelemei – mind Magyarország dicsőségét hordozzák. Hiszen több, mint 1000 évvel az állam születését követően még mindig őrizzük nemzeti hagyományainkat, és az Európai közösség részeként járunk az istváni úton.

allamalapitas_unnepe_szent_istvan_ter_210820_hcs_4
Fotók: Horváth Csongor

Utóbbi gondolatot hangsúlyozta beszédjében Veres Pál polgármester is, aki aratókoszorúval a kezében, a nemzet és Miskolc zászlóit hordozó ünnepi menettel sétált át a városházától a Szent István téri ünnepségre. Miután elhelyezte az aratókoszorút és bemutatta az új kenyeret, néhány perces beszédet tartott augusztus 20. szellemében.

allamalapitas_unnepe_szent_istvan_ter_210820_hcs_1

- Ünnepelni gyűltünk össze szerte a hazánkban, és tesszük ezt szűkebb pátriánkban, Miskolcon is. Ünnepelni egy európai Magyarország megszületését és az új kenyeret. Ünnepelni államiságunkat és államalapító királyunkat, Szent Istvánt – mondta a városvezető, majd István király Imre hercegnek írt Ünnepi menet a Városházától az aratókoszorúval a Szent István térreintelmeiből idézett.

- „Az egynyelvű és egyszokású ország esendő” – idézzük gyakran első királyunk szavait, amelyek ma, 1000 évvel később is éppoly igazak és érvényesek. Van azonban egy mácsik bölcsessége is Istvánnak, egy olyan gondolat, amit kevesebbszer hallunk, kevesebbszer ismétlünk el, pedig legalább olyan igaz és megszívlelendő, mint az előző. Ez pedig így hangzik: „Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölködés”. Gőg és gyűlölség: ma is gyakran szembesülünk ezekkel, és ritkán adódik alkalmunk tisztelegni az őszinte alázat, a közösséget építő elhivatottság előtt. Tegyünk azért, hogy ma, 100 évvel később megkérdőjelezhetetlen igazsággá váljanak István szavai, és taszítsuk el magunktól a gőgöt, a gyűlölködést – fogalmazott Veres Pál, aki gondolait elmondva beszéde végén köszöntötte Magyarországot.

Ezt követően a történelmi egyházak képviselői egyenként megáldották az új kenyeret, majd folytatódott a műsor, folytatódott a Magyar Állam ünneplése.   
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!