Ugrás a tartalomra

Januártól fizetni kell az M30-as elkerülő szakaszáért

Létrehozva
Figyelmen kívül hagyta a kormány a társadalmi egyeztetést, a petíciót, és azt, hogy milyen fontos az itt élők mindennapjainak lebonyolításához az elkerülő szakasz.
Kép
Fotó: Mocsári László

A Magyar Közlönyben december 5-én jelent meg az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet módosítása Lázár János építési és közlekedési miniszter s.k. aláírásával, amelynek értelmében január 1-étől fizetni kell az M30-as Miskolc észak és Miskolc dél közötti szakaszának igénybe vételekor. A kormány ezzel a lépésével a jelenleginél jóval nagyobb forgalmat szabadít Miskolc belvárosára.

A kormány már többször szerette volna fizetőssé tenni az M30-as Miskolcot elkerülő szakaszát. Ennek megakadályozása érdekében Veres Pál, Miskolc polgármestere már 2021-ben az akkor illetékes minisztériumhoz fordult a Miskolcon és a környéken élők érdekében - levélben és személyesen is kiállt az útszakasz ingyenessége érdekében. Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője szintén folytatott tárgyalásokat Palkovics László  innovációs és technológiai miniszterrel arról, hogy legyen ingyenes az említett útszakasz.

2021 végén, szinte napra pontosan az erőfeszítések elérték a céljukat, és a tervekkel ellentétben ingyenes maradt az autópálya Miskolcot elkerülő szakasza.

Ezt követően augusztus végén lett nyilvános ismét, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium a friss tervezet alapján átírná útdíjak szabályait. Meg is tették,Veres Pál, a várost vezető Velünk a Város frakció és a Helyi Civilek közösségének tiltakozása ellenére.

Ez is érdekelhet

A madrasi tigris Miskolcon is játszott
MiskolcSportVilág
Sakk: sportvezetőket is érint az Európai Unió Oroszország elleni legújabb szankciós csomagja – közölték a hírügynökségek.
Összevont hatósági ellenőrzést tart az önkormányzat Lyukóvölgyben
MiskolcBaleset
Az elmúlt időszakban több kutyatámadás is történt Lyukóvölgyben, köztük egy falkás támadás. A kialakult helyzetre tekintettel Miskolc polgármesteri hivatalának Hatósági Osztálya a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Miskolci Városgazda közreműködésével hétfőn összevont hatósági ellenőrzést tart a területen.
Makuka Akadémia: hogyan lehet élmény a hulladékgazdálkodás?
MiskolcOktatásKörnyezet
A miskolci szemétszállítás 150 éves évfordulója alkalmából indította el Makuka Hulladék Akadémia napközis táborát a MiReHu Nonprofit Kft.
Képgaléria
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög táncházzá alakult egy estére a Csengey-kert
MiskolcKultúra
A görög kultúra, az élő zene és a hagyományos táncok kerültek a középpontba péntek este a Csengey-kertben. A résztvevők nemcsak megismerhették a zeibekiko történetét, hanem a táncházban maguk is kipróbálhatták a görög lépéseket.