Ugrás a tartalomra

A Sajó védelméről és az avasi földalatti hulladéktárolókról is egyeztettek

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. szeptember 14. szerda 20:20
A Sajó vízminőségi méréseinek tapasztalatairól, az avasi földalatti hulladéktárolókkal kapcsolatos aktualitásokról, valamint a körforgásos gazdálkodás helyi lehetőségeiről számolt be a polgármester, a térség országgyűlési képviselője és az illetékes államtitkár szerdán a MiReHu Nonprofit Kft. telephelyén.
Fotó: Horváth Csongor

– Már a kezdetektől felajánlottuk szlovák kollégáinknak a segítséget, amit továbbra is tartunk, hiszen a Sajó közös ügyünk – emlékeztetett a Technológiai és Ipari Minisztérium környezetügyekért és körforgásos gazdálkodásért felelős államtitkára a felek zárt ajtók mögötti beszélgetését követő sajtótájékoztatón.

Raisz Anikó közölte továbbá: látogatása során vízügyi szakemberekkel, a térség országgyűlési képviselőjével és Miskolc polgármesterével meggyőződhettek arról, hogy a mintavétel alapján továbbra sem tapasztaló a folyó magyarországi szakaszán határértéken felüli szennyezettség.

Március közepén jelentek meg az első hírek a hazai és nemzetközi médiában arról, hogy „vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik Miskolc felé a Sajóban; a szennyeződés egyelőre nem érte el Magyarországot”. Néhány nappal később az derült ki, hogy „vas-oxid tartalmú anyag, és nem lúgos vörösiszap került a Sajóba Szlovákiában”, méghozzá az alsósajói vasércbánya területéről.

– Habár rendszeresen mérjük, és sehol sem mutathatóak ki kiugró értékek, a készültséget továbbra is fenntartjuk – húzta alá a kormányzat képviseletében megszólaló szakpolitikus, aki egyúttal üdvözölte a MIREHU telephelyén tapasztalt szemléletformáló tevékenységeket.

Végre célba ért az avasi földalatti hulladéktárolók mintaprojektjének megvalósítása Csöbör Katalin szerint. Az országgyűlési képviselő felidézte: februárban a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Gulyás Gergellyel jelenthette be, hogy mindennek érdekében kétszázmillió forintos támogatásban részesülhet az önkormányzati társulás. Hozzátette: némi hiánypótlás miatt csak júniusban tudták megkötni a támogatási szerződést, mostanra azonban minden akadály elhárult.

A támogatói okirat alapján: a 199,780 millió forintos támogatást 2023 január 31-ig lehet felhasználni.

– Úgy gondolom, hogy az avasi lakók hamar meg fogják szeretni ezt a hulladéktárolási lehetőséget. A világ számos nagyvárosában működnek már ilyenek, például Felvidéken is találkozhatunk velük – mutatott rá a kormánypárti politikus, majd a városvezetés felé megfogalmazta azon kérését, mely szerint az új típusú edényeket lehetőség szerint azokon a helyeken alkalmazzák majd, ahol a parkolóhelyek javára tudnak felszabadítani területet.

A háttérben munkálkodó szakemberek mindent elkövettek, hogy szeptember végére kész legyenek. – Gőz erővel dolgoztunk, hogy a műszaki tartalom a közbeszerzés kiírásáig megtörténjen – számolt be Veres Pál a projekt kapcsán, majd elmondta azt is: nagy örömmel fogadta az államtitkárt, hogy az tájékozódhasson a város hulladékgazdálkodásáról. A polgármester bízik abban, hogy egy olyan modell valósulhat meg a borsodi megyeszékhelyen, ami akár az avasi lakótelepen kívüli városrészekben is fejleszthetővé válhat majd idővel.

Az előzetes megbeszélésen a körforgásos gazdaságról, a fenntarthatóságról és a klímasemlegességről is szó esett. Veres Pál úgy vélekedett, a város az említett fogalmak közül valamennyit alapfeladatként tűzte zászlajára, s Miskolc fejlesztéseinek alapelvei között találjuk azokat.

– A MiReHu a hulladékgazdálkodás átalakításában példaértékű működést valósít meg a megyében –tért át az egyeztetés helyszínét biztosító önkormányzati társulás kiértékelésére a városvezető. Tanárként kiemelte: nagyon fontos, hogy egészen kis korban elkezdjük az ez irányú edukációt, aminek köszönhetően tíz év múlva talán már nem is lehet kérdés, hogy a szelektív hulladékgyűjtésre és az újrahasznosításra mennyire tekintsünk evidenciaként.

Miskolc bekerült abba a száz európai városba, mely a klímasemlegesség 2030-ra történő elérését feladatként vállalta.

A célok elérésében segíti a települést egyebek mellett – fejtegette –, hogy például az itteni távfűtés több mint felét geotermikus energiából nyerjük, sőt, mindez a Déli Ipari Park ellátása esetében főszerepet is játszik.

A polgármester végezetül azt taglalta, hogy folytatódnak a tárgyalások Navracsics Tiborral, a kormány területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszterével arról, miként tudják majd a Miskolc 2030 programnak az akciótervét, majd annak szerződését is megkötni. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!