Ugrás a tartalomra

Bulvár

A különleges pillanatokat keresi
MiskolcKultúraBulvár
Az alkotás valódi örömforrás Lőrincz Róbert festőművésznek. Munka közben szeret kísérletezni, felfedezni újdonságokat, és bízik benne, hogy az másoknak is tetszeni fog.
Megragadó őszinte hangvétele
MiskolcKultúraBulvár
Dr. Jacsó Pál élményeiből és megélt feszültségeiből született az a hang, amely egyszerre kemény és derűs, ironikus és empatikus. Aki olvassa őt, érzi, nincs mellébeszélés.
Ez volt az első eset
MiskolcKultúraBulvár
Jótékonysági koncertet adott a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának Régizene együttese. Az „Adj reményt!” című est középpontjában Petra története állt szerdán a Győri kapui templomban.
Egy másik univerzumot nyitott meg mindenkinek
MiskolcKultúraBulvár
Könyvet írt, aminek kiadását elutasították, ő mégis továbbment. Ő Sallós Gábor, és mára már követői vannak a közösségi oldalon. Mesélt a világáról és hogy hogyan kezdődött egy új hivatás.
Az emberség szolgálatában
MiskolcBulvár
Miskolc Város Napján Szemere Bertalan közéleti díjjal tüntették ki dr. Gonda Gézát, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főorvosát.
Ehető Erdő kódtoló_BNR
Megismerte a világ a Bükk városát, Miskolcot
MiskolcBelföldGazdaságKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvár
Vaddisznó rilette, vackorecetes marinált cékla, sült medvehagyma, cirok sajt, cseresznyeszilva kaviár, őz terrine – csak néhány finomság azok közül, amelyet az ehető erdő alapanyagaiból készülnek.
Hat évtized az egyetemen
MiskolcKultúraBulvár
Miskolc Város Napján Herman Ottó tudományos díjjal ismerték el dr. Jálics Károly munkásságát, akit elsősorban egyetemi oktatóként ismerhetünk.
Életútja iránytűi a hit és a család
MiskolcKultúraBulvár
Miskolc Város Napján Gálffy Ignác életmű díjjal ismerték el Holló Gyula munkásságát, aki pedagógusként ment nyugdíjba.
Borangolás, szombat
Hegyre fel! - hívnak a borbarátok
MiskolcGasztroSzabadidőBulvár
A Miskolci Borbarátok Társasága immár 14. alkalommal rendezi meg az Avasi Borangolás elnevezésű rendezvényét a világon egyedülálló, az Avas dombjának északi lejtőin megbújó pincesorán.
Két napon át szakmáznak és buliznak a BRS Klíma- és Gázcentrumban
MiskolcGazdaságSzabadidőBulvár
A szakmai kiállítókat, a szaktársakat és a lakossági érdeklődőket is várja két napon át az immár huszonnyolcadik „BRS Klíma- és Fűtéstechnikai kiállítás és vásár” Miskolcon.
Elérkezett a 45
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Reményi Ede Kamarazenekar ad koncertet május 14-én este 6-tól a Zenepalotában. Itt a klasszikus kamarazene találkozik a sokszínűséggel.
Reményt adnak
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Különleges zenei esttel és nemes céllal várja a közönséget május 13-án este 6 órától a V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztivál.
Borangolás, péntek I.
Avasi Borangolás: változik a közlekedési rend a fesztivál idején a történelmi Avason
MiskolcSzabadidőBulvár
Miskolc legnagyobb, Magyarország legkülönlegesebb adottságú borgasztronómiai rendezvénye idén 14. alkalommal várja a résztvevőket a hétvégén.
Demjén Ferenc szívélyes üdvözletét küldte Miskolc Város Napjára
MiskolcKultúraBulvár
A Kossuth-díjas magyar énekes és dalszövegíró Demjén Ferenc 2018-ban lett Miskolc díszpolgára, a mai ünnepnapon diósgyőri gyökereire emlékeztetve, az alábbi üzenetet küldte.
Képgaléria
Tóth Vera Band koncert a városnapi forgatagon
Így ünnepeltük Miskolc Város Napját szombaton: Tóth Vera hangja betöltötte a főteret
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Szombaton a Miskolc Város Napja – Századfordulós Hétvége visszahozta a békebeli idők varázsát. A napot a Tóth Vera Band koncert koronázta meg.
Nyitóhangversennyel kezdődött a háromnapos Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Május 8-10. között, három napon át gazdag zenei programot kínál a XXXVI. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál a város több pontján.
Hogyan volt eddig?
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A Miskolci Grafikai Triennálé 2026 ünnepélyes nyitánya a Görgey utcán várja a közönséget. Itt az eddigi sokszorosított grafika legjavát mutatják be.
Vallott a volt MNB-elnök: rejtett miskolci szálait fedte fel
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-ZemplénVéleménySzabadidőTudományBulvár
Május 11-e, Miskolc város napja közeledtével korábbi díszpolgárokat kérdeztünk arról, milyen személyes élmények és emlékek kötik őket a városhoz.
Adria elkísérte gazdáját a húga ballagására
MiskolcOktatásBulvár
A vakvezető kutya mindig családtagnak számít, az élet fontos pillanataiban is.
Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.
Busz és autó karambolozott Miskolcon - teljes útzárat okozva
BalesetMiskolc
A Kazinczy Ferenc utcában dolgoznak a tűzoltók.
Ikertestvérének adta ki magát egy nő, hogy átverje a hatóságot
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Szappanoperába kívánkozó történet a Tiszaújvárosi Járásbíróságon.
Jótevőjét bántalmazta egy sodrófával
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki sodrófával bántalmazta a sértettet Tiszalúcon.
Átvitten és szó szerint is bagóért vertek egy fiatalt a borsodi rablók
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Nem több, mint hetven forintért és dohányért vertek össze Mezőkövesden egy fiatalembert azok az útonállók, akikkel szemben a rendőrség rablás miatt folytat eljárást.
Híreket kaptunk a januárban eltűnt miskolci gyerekekről
BűnügyMiskolc
A gyámhatóság szerint biztonságban vannak.
Besurranó páros után kutatnak
BűnügyMiskolc
A miskolci rendőrök ismeretlen tettesek azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Kiskorút vitt "kocsikázni" a gyermekprostitúcióval vádolt férfi
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt, aki gyermekprostituálttal készpénz ellenében szexuális cselekményeket végzett.
Olvad a természetes vizek jege, életveszélyes azokon tartózkodni
BalesetBelföldKörnyezet
Az enyhülő időjárás miatt olvad a természetes vizek jege, ezért életveszélyes a jégen tartózkodni, a Balatonon jelenleg négy helyen szabad korcsolyázni - közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Újabb közeli drogfogás: őrizetben a zsolcai kristályosak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A miskolci rendőrök két terjesztőt fogtak el és vettek őrizetbe.
Idős férfi vesztette életét a borsodi lakástűzben
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombat reggel kigyulladt egy lakóház egyik szobája Encsen, a Vágóhíd úton.
Kérdőre vonta a vádlottat, a látásába került
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki Edelényben értékesített kábítószert, valamint egy ilyen ügyletből adódó konfliktus miatt maradandó fogyatékosságot okozott a sértettnek.
Ítélet született a tiszaújvárosi halálos motorosgázolás ügyében
BalesetBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság a 2024 novemberében Tiszaújváros közelében történt közúti baleset ügyében, amelyben a sértett motorkerékpáros életét vesztette.
Szexuálisan közelített tanítványaihoz egy borsodi férfi
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyben, aki a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorú sértettekhez szexuálisan közeledett.
Szociális otthon lakóit bántalmazta
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, akivel szemben az ügyészség akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat.
Hónapokon át bántalmazta élettársát
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint rendszeresen bántalmazta élettársát.