Ha valaki más vidékről Miskolcra érkezik, és villamoson utazik tovább, a vasúti pályaudvar utáni ötödik megálló előtt a hangszóróból a következő figyelmeztető mondatot hallja: „a Villanyrendőr következik”. Van, aki mosolyog, meg olyanok is akadnak szép számmal, akik e mondatot hallva értetlenül néznek ki az ablakon. Sokan közülük elképzelni sem tudják, mi lehet az a villanyrendőr. Szerencsére, ha rászánják magukat arra, hogy megkérdezzék, mindig akad egy miskolci, aki készségesen válaszol.
Ez a történet is az elmúlt századba vezet vissza bennünket. Ha valaki ránéz Miskolc térképére, azonnal feltűnik neki, hogy a város kelet–nyugat irányban hosszabb, míg dél–észak irányban lényegesen rövidebb kiterjedésű. Úgy is mondhatjuk, hogy a város egy keresztre emlékeztet, melynek hosszabbik szára a síkvidékről indul, és végighaladva a Szinva patak völgyén a Bükk hegyei közé vezet, míg a rövidebb szára Görömböly–Tapolcáról indul, és Sajószentpéter, valamint a borsodi iparvidék és Gömör felé halad. Ahol ez a két legfontosabb közlekedési útvonal metszi egymást, az Miskolc szíve, legalábbis 1795 óta, amikor a főutca átvágásával kialakították a régi Vereshíd utcát (ma Kazinczy utca). Ebben a központi kereszteződésben állt egykoron a Fogadó a három Rózsához, majd később Grand Hotel és vele átellenben a híres Megay cukrászda. Ez utóbbi épület elbontásra került. A főutcán nyugati irányba (felfelé) haladva a város vigalmi negyedébe jutunk, míg kelet felé (lefelé) a kereskedelmi negyede kezdődik.
Már a háborút követő években szükségessé vált a megnövekedett forgalom szabályozása, ezért a négy sarkon jelzőlámpákat helyeztek el, melyeket egy vezérlőszekrényen elhelyezett gomb tekerésével időszakosan egy kis faemelvényen álló rendőr irányította. Aztán a hatvanas években egyre több jármű közlekedett a két fontos útvonalon, és egy idő után már csak állandó rendőri irányítás volt képes a rendet fenntartani. Vidéken az elsők között kezdődött Miskolcon a forgalomfüggő, manuális szabályozással működtetett irányítás. Ez azt jelentette, hogy volt egy rendőr, aki látva a forgalom alakulását, szükség szerint a színes gombokat nyomkodva engedte a forgalmat hol erre, hol arra. Azért, hogy folyamatosan követni tudja a változásokat, egy gombaszerű, majd később egy ferde tengelyű oszlopra épített, henger formájú betonházba ültették, melynek nagy ablaka volt a kereszteződésre. Ez a furcsa építmény az 1955-ben lebontott Megay-cukrászda helyén állt. Ebből a kalitkából már megfelelő kilátás nyílt a Kazinczy és a Széchenyi utcákra. Közlekedési baleset is csak ritkán fordult elő. Ma már hiába keressük nyomát, a főutca közlekedésének megváltozásával – sétálóutca lett –, két évtizeddel később elbontásra került a rendőrkalitka, és egy évtizedre rá eltűnt a közlekedési útvonalakat ábrázoló térkép is a szemközti tűzfalról.
A miskolciak azonban nem felejtették el a különös építményt, és a városi nyelv a mai napig őrzi a villanyrendőr elnevezést. Új nemzedékek születtek, akik már talán nem is tudják pontosan, hogy az elnevezés mit takar, de történhetett bármi, ez ma is a legnépszerűbb randihely maradt. A város építészetével és rendezési tervének alakításával foglalkozók pedig tudomásul vették a nép akaratát, és a terveken a Széchenyi–Kazinczy-sarok már Villanyrendőr néven szerepel.
Kollégáimmal és a város kiváló építészeivel, kertépítő mérnökeivel és iparművészeivel 2003-ban kezdtük meg a történelmi belváros rehabilitációját, melynek fontos része volt az épített örökség feltárása, felújítása és bemutatása. Ennek első ütemében a főutca Villanyrendőr és Városház tér közötti szakasza kandeláberes világítást kapott. Pontosan olyat, mint amilyen a régi képeslapokon látható. Egy évvel később pedig felállításra került a Villanyrendőrnél az a hat óriás kandeláber, ami az akkor készült Szinva terasszal együtt jelzi az ide látogatóknak, hogy a város legfontosabb helyén, régi-új szívében járnak. Ott, ahol valami mindig elkezdődik, és valami mindig folytatódik már hosszú idők óta.
A Villanyrendőrről
A Villanyrendőr Miskolc egyik közlekedési csomópontja a Széchenyi utca és a Kazinczy-Szemere utca kereszteződése. Rendőri karjelzéses irányítás már a huszadik század elején lehetett itt. A közlekedés azonban egyre veszélyesebbé vált, ezért 1949-ben a járdák sarkain jelzőlámpákat helyeztek el, a sarokra vezérlőszekrényt telepítettek, és egy rendőr kis dobogón állva, kézzel kapcsolgatva irányította a forgalmat. Ez volt Miskolc első forgalomirányító lámpája.
1955-ben – feltehetően fővárosi mintára – egy gombaszerű vasbeton építményt telepítettek:170-180 centiméter magas állványon egy henger alakú, üvegezett szekrényt alakítottak ki. A rendőr ebben az üvegdobozban, kézi irányítással működtette a rendőrlámpákat. Az 1960-as években az irányító üvegfülkét kb. három méter magasságba emelték fel, és egy ferdén kiképzett, konzolos acélszerkezeten helyezték el. Az irányítás változatlanul kézi volt.
Az 1980-as években a forgalomirányítást elektronikus rendszerrel valósították meg, de az üvegfülke rövid ideig ezután is megmaradt.
