Miskolc
Ezeken a részein ügyeljünk nagyon a városnak, ha közlekedünk
A félsávos lezárások és terelések jórészt a kátyúzásnak tudhatók be kedd reggel is.
Esik az eső, újra nő a fű, rákapcsolnak a fűnyírók
A perzselő kánikula után újra megkezdte a Városgazda Miskolcon a fűnyírást, az elkövetkezendő hetekben a növényzet növekedésének mértéke alapján végzik el a kaszálást a városrészekben.
A remény zarándokait várja az Ars Sacra Fesztivál szeptemberben
Kiállítások, koncertek, nyitott templomok, közösségi napok és számtalan egyéb program, összesen több mint ötven esemény és ötszáz fellépő vár a III. Miskolci Ars Sacra Fesztiválon, szeptember 12. és 21. között.
Hetvenöt éves lett a kiflipörgetés mestere
A versenysport olyan, hogy a rosszabb veszít, de a Jónyer!
Nemzetközi mezőnyben méretik meg az Ehető Erdő Erdei Gasztroexpreszt
A nevezéssel az a MIDMAR célja, hogy megismertessék a világgal Miskolc, a Bükk városa, mint fenntartható turisztikai desztináció nevét.
Rászorulóknak gyűjt tanszert a Supersum
Az alapítvány elnöke szerint a korábbi megkeresések alapján csaknem hétszáz gyereket számoltak össze, akik adományra várnak az iskolakezdés előtt.
Hetvennégy írószerekkel megtöltött iskolatáskával könnyíti meg a MiReHu a tanévkezdést
A miskolci önkormányzati vállalat ötödik alkalommal hirdette meg iskolatáska és iskolaszer gyűjtő programját „Ne legyen nehéz az iskolatáska!” mottóval, azzal a céllal, hogy nehezebb körülmények között élő családoknak segítsenek az iskolakezdésben.
Miskolcra iszkol az Iszkor
A térség egyik TOP étterme kinézte magának Miskolcot: már csak egy jó helyet keresnek.
A városnak ezeken a pontjain kell nagyon résen lenniük az autósoknak
Itt-ott félsávos lezárásokkal és terelésekkel kell megbirkózniuk a Miskolcon közlekedőknek hétfő reggel.
Több millió forintot zsebelt be marihuána árusításából a díler, de elkapták
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószerrel kereskedhetett Miskolcon.
Az augusztusi régiségvásáron nem akárkik lepték meg a nézelődőket
A csöppnyi záporeső sem tántorította el a Miskolci Régiségvásár visszatérő látogatóit, hogy kedvenc gyűjtőszenvedélyüknek hódoljanak.
Érdekel a könyvtáros hivatás? – íme egy lehetőség
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár ebben a tanévben is meghirdeti segédkönyvtáros szakmai képzését, melyre augusztus 25-ig lehet jelentkezni.
Akkor és most: A Toronyalja utca
Heti képpárunk ezúttal a Toronyalja utcát mutatja be. Nevét egyértelműen az Avasi templom tornyáról kapta, Miskolc egyik legrégebbi, ma is azonos néven létező utcája.
Ismét Miskolcra érkezik Pál Feri atya
Pál Feri jön, okít és nevel minket a MüHában, mostani előadásában azt a kérdést járja körbe, hogyan válhat erőforrássá a múlt, és hogyan is alakítható szabadon a jövő.
A jegyautomata rongálóját keresi a rendőrség Miskolcon
Olvasóink segítségét is kérik a miskolci rendőrök a tettes azonosításában.
A Bükk ízeit kóstolhatták meg az Erdei Gasztroexpressz utasai
A természet és a gasztronómia kedvelőinek egyszerre kedvezett a kisvasutas élménytúra.
Az MVK a megszokottól eltérő módon készül a vasárnapi régiségvásárra
A szokásostól eltérő szakaszon lesz vágányzár az augusztus 3-ai régiségvásár miatt.
Beszaladtak a csapdába az avasi vaddisznók
Sikeresen befogták péntek este az Avason garázdálkodó vaddisznócsordát.
Reggelre több gyalogos-átkelőhely megújult
Fontos zebrák újrafestése készült el péntek éjjel Miskolcon.
Szombaton az MVK is csak a meccsre gondol
Rásegítő járatokat indítanak és a meccsere szóló jeggyel valamint bérlettel ingyen lehet majd utazni az 1-es jelzésű buszokon és villamosokon.