Ugrás a tartalomra

Miskolc kész megvédeni környezetét

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2023. október 21. szombat 13:07
Rövidesen csak és kizárólag a fenntartható és környezetbarát beruházásoknak mutat zöld lámpát az önkormányzat. Az erre irányuló standardok december közepére születhetnek meg a városházán.
Juhász Ákos korábbi felvétele

Miskolc önkormányzata amellett, hogy folyamatosan igyekszik új beruházásokat és fejlesztéseket ösztönözni, arra is törekszik, hogy azok minden esetben a helyi közösség érdekeit szolgálják – hangzott el azon a szeptember végi sajtótájékoztatón, melyet Révész Péter önkormányzati képviselő (Velünk a Város, LMP) és Szopkó Tibor tartott. Az alpolgármester még a néhány héttel azelőtt, az Alsózsolcára tervezett akkumulátor-feldolgozó híre nyomán Miskolcra szervezett momentumos demonstráción állt elő úttörő javaslatával.

A szeptember végén aztán a városi közgyűlés elé is benyújtott előterjesztésében a politikus arra tett javaslatot, hogy civil és zöldszervezetek szakértőivel, helyi politikai erőkkel, valamint kormányzati szervekkel együttműködve alakítsák ki azt az objektív szempontrendszert, ami alapján a városvezetés felelősségteljes döntést tud hozni a miskolci földeken beruházni kívánó piaci szereplők sorsát illetően. A helyiek biztonságának és egészségének megóvását elsődleges szempontként kezelő, komplex és transzparens mérőszámrendszer kialakításához azóta már hozzá is láttak a hivatalban.

Kézdi Ákos júliusi felvétele a Déli Ipari Parkról

Így jó esély mutatkozik arra, hogy a szerteágazó részterületekre rálátó szakemberek december közepéig közös nevezőre jussanak az egyes kritériumok figyelembevétele és súlyozása tekintetében, mondta Szopkó Tibor, aki érdeklődésünkre azt válaszolta: a polgármesteri kabinet munkatársai az elmúlt két hétben gőzerővel azon dolgoztak, hogy a rendszer felállításának érdemi szakaszát előkészítsék. Mindemellett – számolt be a városvezető – a témában átfogó és kiterjedt helyzetképpel rendelkező Miskolc Holding Gazdaságfejlesztési Igazgatósága is csiszolt már a koncepciójukon.

A cél tehát nem kisebb, mint hogy a program végeztével kikristályosodjanak mindazon objektív standardok, melyek automatikusan érvényesíthetővé válnak a döntéshozatalban anélkül, hogy a most felkért specialistáknak a későbbiekben konkrétan utána kellene menniük az adott beruházásnak. Az alpolgármester beszámolója alapján ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben ne lehetne az újonnan felvetődő mutatókat is beépíteni a kalkulusba. Hogy a miskolci példa mennyire lehet ragadós, jól jelzi – árulta el végezetül lapunknak Szopkó Tibor –, hogy a beruházók előszűrését már eddig is ellátó Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) környékéről is elismerő visszhangot váltott ki a kezdeményezés.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!