Ugrás a tartalomra

Veres Pál: ezzel az erdősítéssel tisztább levegő lesz Miskolcon

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. október 19. csütörtök 20:33
Tölgyerdő lesz a Bedegvölgyben - számolt be Facebook oldalán Veres Pál.

Veres Pál a Facebook oldalán ismertette a Bedegvölgyben tervezett erdőtelepíté részleteit, amiről mi ITT írtunk.

- Polgármesteri programom egyik vállalása volt, hogy 5 év alatt tízezer fát ültetünk majd a városban és közvetlen környezetében. Most ennek az 550 ezer euró vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló erdőtelepítési projektnek köszönhetően összesen 260 ezer csertölgy csemetét ültetünk el a Bedegvölgyben - posztolta Veres Pál, aki szerint az erdősítési projekt jól illeszkedik a tavaly elfogadott városi klíma stratégiánkhoz.

- Fontos tudni, hogy nem egyik napról a másikra lesz itt erdő. A terület nagysága több mint 32 hektár lesz. Az első lépés a körbekerítés lesz, és a megfelelő előkészületek után, őshonos fákat, elsősorban tölgyet ültetnek majd a területen - posztolta a polgármester.

Veres Pál reményeim szerint a Bedegvölgyben - közel a belvároshoz - ezzel az erdősítéssel tisztább levegőjű lesz Miskolcon ez a városrész is.

Köszönöm a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkáját, akik még 2021-ben pályáztak az erdősítési támogatás elnyerésére - jegyezte Facebookon a polgármester.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!