Életmód
Átvette kinevezését a központi kórház új főigazgatója
Zsákai Zsoltot január 15-én nevezte ki az egészségügyi intézmény élére a belügyminiszter.
Idén is jósol majd Dorka és Borka
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Miskolci Állatkert idén is megrendezi a medvelest február 2-án, vasárnap.
Dorombolda – nézegessen nagymacskák látványetetésén készült fotókat!
Kiscicáké és nagymacskáké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, az intézmény hét macskaféléje került a fényképezőgépek kereszttüzébe szombaton.
Öt évvel ezelőtt kezdődött a pandémia
A koronavírus-járvány öt évvel ezelőtti kitörésére emlékeztek a megszólalók az M1 aktuális csatorna pandémiáról szóló szombati műsorában, amelyben Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elmondta, kezdetben azt gondolták, hogy a vírus megjelenése nem okoz majd világjárványt.
Félezer diák imádkozott a békéért Miskolcon
Ökumenikus imaalkalmon találkoztak a miskolci egyházi iskolák növendékei a Lévay József Református Gimnázium tornacsarnokában.
Ivartalanítással kedvencünk egészségét is védjük
A február a legmegfelelőbb időpont az ivartalanító műtétre, mert tavasszal kezdődik az ivarzási időszak.
Ködös reggel, záporos délután - ezt ígéri a meteorológia mára
Pénteken kezdetben az ország déli felén helyenként kisebb eső kialakulhat, máshol pedig párás, ködös tájakkal is találkozhatunk, de naposabb országrészeink is lesznek. Folytatódik a melegedés.
Új idegrendszeri alapjait fedezték fel a stresszel összefüggő viselkedésváltozásoknak
Egy traumatikus élmény vagy egy jelentős stresszhelyzet, tartós, sőt néha életre szóló viselkedésváltozást okoz. A HUN-REN KOKI kutatói egy ezzel kapcsolatos új agyi mechanizmusra találtak rá.
Akár három ember életét is megmenthetjük véradásunkkal
Megmutatjuk, hol lesz lehetőség véradásra január 27-től 30-ig a vármegyében.
Ónos esőre figyelmeztet a meteorológiai szolgáltató csütörtökön
Ónos szitálás és az Északi-középhegység térségében néhány milliméternyi havazás is előfordulhat. Vármegyénk nyugati részében, Hevesben és Nógrádban másodfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben.
Fabiny Tamás: „Sokfélék vagyunk, de egy testet alkotunk”
Az Ökumenikus Imahét kiemelt alkalmát kedden a püspökök részvételével tartották meg.
Garantált séták 2025-ben is
Hamarosan indul a garantált városnéző séták újabb évada. A miskolci Tourinform Iroda márciustól novemberig minden hónap második szombatján várja az érdeklődőket.
Kiemelkedő eredmény az ÉSZAKERDŐ erdei iskoláiban
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. két minősített erdészeti erdei iskolája, a Csanyiki Erdőház és a Fónagysági Bagoly-vár kiemelkedő eredménnyel zárta a 2024-es évet, összességében 14.000-en vettek részt a programokon, foglalkozásokon.
Odafigyelésünkkel életeket menthetünk télen
Hajléktalan embertársaink élete a téli időszakban a mi segítőkészségünkön is múlhat.
Miskolc egyik legkülönlegesebb temploma újul meg
Őszre végezhetnek a páratlan szépségű ikonosztázionnal büszkélkedő ortodox templom felújításával. A tetőt nagyrészt már lecserélték az épületen, a főhajóban azonban még tart a restaurálás. A miskolci önkormányzat segít abban, hogy a templom környezete is megújulhasson.
A szenteltvíz erejében nemcsak a vámpírvadászok hisznek
Máig ördögűző, bajelhárító, gyógyító és tisztító szerepet tulajdonít a katolikus egyház a szenteltvíznek.
Buszúton a segítség: életmentő tanfolyamon vettek részt a járatseriffek
A miskolci járatkísérők alapvető egészségügyi jártasságot szereztek a Petőfi utcai mentőállomáson.
Meleg étellel segítették a rászorulókat a belvárosi reformátusok
Százötven adag paprikás krumplit osztott ki a Kossuth utcai református gyülekezet a Magyar Református Szeretetszolgálat segítségével.
Boldog legboldogtalanabb napot! – így éld túl a Blue Monday-t
Cikkünkben elmondjuk miért a január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának és a végén adunk néhány tippet is arra, hogyan deríthetjük fel magunkat még a januári szürkeségben is.