Ugrás a tartalomra

Keresés

TALÁLATOK: 541 - 560 | ÖSSZESEN: 44656 darab
Időszak szerinti keresés
Cikk
Miskolc város pedagógiai díjával ismerték el Tóth Éva több évtizedes kiemelkedő oktatói és tehetséggondozó munkáját, amely a város és a régió egyik példaértékű szakmai életútjává vált.
Cikk
Nyolcadik alkalommal rendezte meg jótékonysági futását szombaton a Supersum Közhasznú Alapítvány a miskolci Népkertben, ahol idén az alapítvány első, kilencszemélyes kisbuszának megvásárlására gyűjtöttek.
Cikk
A Miskolci Borbarátok Társasága immár 14. alkalommal rendezi meg az Avasi Borangolás elnevezésű rendezvényét május 14. és 16. között, mely szombaton az utolsó napjához érkezett.
Cikk
Az ország több pontjáról érkeztek résztvevők Lillafüredre, ahol a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége tartotta meg soron következő küldöttgyűlését.
Cikk
Benkő Sámuel egészségügyi és szociális díjjal ismerték el Szabó Béla Miklósné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel generációk életét tette könnyebbé és emberibbé a szociális szférában Miskolcon.
Cikk
Komoly problémákkal kellett szembenéznie az elmúlt időszakban a lillafüredi Szikla objektumnak: illetéktelen behatolások, rongálások és vandál cselekmények miatt szigorították a biztonsági intézkedéseket a területen – közölte a Szeleta Park.
Cikk
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Cikk
„Fontosnak tartom, hogy a páciens érezze: amikor vele foglalkozunk, akkor mindent megkap, ami elvárható” – vallja dr. Kovácsné dr. Joós Teréz. A fogszakorvos munkáját, emberségét, szakmai igényességét Benkő Sámuel egészségügyi és szociális díjjal ismerte el a város.
Cikk
Számos értékes lelki és kulturális programmal segítenek hangolódni pünkösdre a keresztény közösségek.
Cikk
Megnyílt pénteken a Művészetek Háza Kortárs Galériájában az „Egy magyar úr New Yorkból – Kövi Pál és az Erdélyi lakoma” című vándorkiállítás, amely a világhírű gasztronómiai író, vendéglátós és üzletember sokszínű életútját mutatja be.
Cikk
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Cikk
Az esős idő ellenére is sokan látogattak ki péntek este a 14. Avasi Borangolás programjaira, ahol koncertek, DJ-szettek és boros programok várták az érdeklődőket az Avason.
Cikk
Májusi eső aranyat ér. Valódi aszálymérséklést indíthat el a közelgő mediterrán ciklon.
Cikk
Röplabda: NB II női, az 1. helyért, 2. mérkőzés: újra zöld-fehér siker született.
Cikk
Bemutatkozott pénteken az „AVAS LIFE 365 – az Avas házigazdái” kezdeményezés, amelynek célja, hogy az Avas ne csak rendezvényhelyszínként, hanem egész évben élő turisztikai és gasztronómiai helyszínné váljon Miskolcon.
Cikk
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja, vigyázzunk a minket körülvevő fajokra - mondta az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
Cikk
Strandröplabda diákolimpia, országos döntő, Budapest.
Cikk
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, a 3. helyért küzdenek az egyetemiek.
Cikk
Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ idén tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Civil Napot, amelyen számos szervezet mutatta meg magát a város közönségének.
Cikk
Az első osztályból kiesett DVTK az évad utolsó meccsét játssza. Zárt kapus bajnokin a DVTK a Paksi FC-t fogadja szombaton.