Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Széchenyi utca az Aranyszarvassal

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. november 12. vasárnap 12:56
1898-ban adták át azt az épületet, mely a régi és az új felvételek középpontjában áll.
Sáfrány Gy. József képeslapja

Az Erzsébet tér 2. szám alatti épület adott otthont több mint száz éven keresztül a város egyik legrégebbi patikájának, ami 2015-ben zárt be végleg, öt évvel később pedig a bútorzatát is szétszedte a ház tulajdonosa. A műemlék bútorzat azóta visszakerült a tulajdonoshoz, vagyis a miskolci önkormányzathoz. Az épület emeleti szárnyában a mindenkori polgármester lakását és fogadóhelyiségeit alakították ki annak idején. A ház elsők között esett át a „lecsupaszításon”. Tető- és oromdíszeitől megfosztva egy szocreál emeletet építettek rá az 1950-es években, amelyben először a Miskolci Tervező Vállalat, majd a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat kapott helyet.

Fotó: Mocsári László

A képen látható még baloldalt a Steinfeld-ház (Széchenyi utca 2. szám) részlete, az idők folyamán ez is kapott egy plusz emeletet, földszintjén, mint akkor, ma is üzletek működnek. A régi képeslapon a háttérben a Városház tér páros oldali épületeinek egy része látható, az előtérbe pedig Széchenyi utcai cégérek lógnak be.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!