Ugrás a tartalomra

Folytatódik a hibaelhárítás a Miskolctapolcai útnál

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. november 18. szombat 12:52
A félpályás útlezárással járó munkálatokra azért van szükség, hogy még a téli fagyok megérkezése előtt megszűnjön a vízszivárgás a támfalból a hármas főútra.
Fotó: Juhász Ákos

Bár több hibát is elhárítottak, továbbra sem szűnt meg teljesen a vízszivárgás a Miskolctapolcai út alatti rézsűből a hármas főútra. A hibahelyek feltárása ezért hamarosan újabb szakaszokon folytatódik – mondta el a Miskolci Napló megkeresésére Viszokai János, a MIVÍZ Kft. műszaki igazgatója. A támfalból hónapok óta szivárgott a víz a négysávos útra, így a közelmúltban a vízmű munkatársai elkezdték vizsgálni, hol található a problémás szakasz, november 2-án pedig a hiba elhárítása is megkezdődött.

– Az mindenképpen biztató, hogy az eddigi javításoknak köszönhetően jelentősen mérséklődött a vízfolyás, a hibaelhárítással azonban nem állhatunk le, hiszen a szivárgó víz rettentő balesetveszélyes helyzeteket okozhatna a négysávos főúton – mondta a műszaki igazgató.

A szakember szerint a hibaelhárítás nehézségét két dolog okozza: egyrészt az, hogy a nagy forgalmat bonyolító Miskolctapolcai út alatt halad a problémás vezeték, másrészt pedig az, hogy a szakaszt nem zárhatják ki, mivel azzal ezrek életét nehezítenék meg javarészt az Avas városrészben. „Itt egy nagyméretű, egyébként jó állapotú öntöttvas vezetékről van szó, ami hatméteres szálakból van összeállítva, melyeket úgynevezett tokos kötéssel kapcsoltak össze. Az eddig feltárt két szivárgás ilyen tokoknál keletkezett, ezért azt feltételezzük, hogy további hasonló hibahelyek vannak a vezeték távolabbi részén. Még nem tudjuk megmondani, hogy pontosan hol” – részletezte.

Egyelőre tehát a Miskolctapolcai út érintett szakaszán biztosan marad a félpályás útlezárás és a jelzőlámpás irányítás. „A következő szakaszok feltárásánál ez a rend még tartható, azonban a vezeték egy idő után irányt vált, emiatt pedig az útpálya közepét kellene megbontanunk, ami teljes lezárást jelentene. Ez azonban szeretnénk elkerülni, amit jól mutat az, hogy az eddigi munkagödröket már visszatömedékeltük, és rövidesen közlekedésre alkalmas állapotba hozzuk az útpályát – mondta el Viszokai János hozzátéve: a legrosszabb esetre is készülnek természetesen, ezért egyeztetéseket folytatnak az utat fenntartó Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-vel és a szakaszon közösségi közlekedés bonyolító Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-vel is.

– Tisztában vagyunk vele, hogy ez kellemetlen a lakosságnak, a MIVÍZ-nek sem kellemes. Azonban a hibát feltétlenül ki kell javítani a balesetek elkerülése érdekében, amit a lefagyás okozhatna, a vezetéknek pedig szintén a miskolciak érdekében üzemelnie kell. Éppen ezért nincsen más lehetőség, ezért türelmet kérünk a városlakóktól – zárta Viszokai János.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!