Ugrás a tartalomra

Iskolakezdési gyorssegély az MSZP-től

Miskolc Televízió/Kujan István
Utoljára módosítva
2021. augusztus 27. péntek 15:39
A rászoruló családok gyermekeinek iskolakezdését 20 millió forinttal támogatja a szocialista párt.
Kell a gyors segítség a tanévkezdésnél az MSZP helyi politikusai szerint. | Fotó: Mocsári László

A pénzt az MSZP országgyűlési képviselői a szolidaritási alapban gyűjtötték össze, megyénkbe és Miskolcra is jut belőle. Varga László és Simon Gábor várják a nehéz helyzetbe került családok jelentkezését elérhetőségeiken, vagy az MSZP Corvin utcai irodaházában. Azoktól pedig, akik szívesen támogatnák a karitatív akciót, adományokat is elfogadnak.

Pénteki sajtótájékoztatójukon Varga László felidézte, amikor megemelte a Fidesz-KDNP kormány az országgyűlési képviselők fizetését, akkor döntött úgy a frakciójuk, hogy a megemelt részt egy úgynevezett szolidaritási alapba utalja, amiből aztán karitatív akciókat szerveznek.

Az alaphoz csatlakoztak a párt európai uniós és országgyűlési képviselői is, így már többször jelentős pénzösszegeket tudott összegyűjteni az MSZP a rászorulóknak.

Ezekben a hetekben a nehéz helyzetbe került családoknak igyekeznek segíteni, hiszen – ahogy Varga László fogalmazott – az iskolakezdésnél kell a gyors segítség.

– Amíg ez a kormány van, szükség van az ilyen akciókra, hogy a leginkább rászorulóknak segíteni tudjunk – hangsúlyozta, hozzátéve: most országosan 20 millió forintot ajánlanak fel, hogy segítsék a tanévkezdést.

Simon Gábor, a párt miskolci elnöke arról beszélt, hogy pártja Miskolcon évtizedek óta hirdet karitatív akciókat, legutóbb a járványhelyzetben, most pedig az iskolakezdéshez.

– Az a cél, hogy Miskolcon mintegy fél millió forinttal segítsük a rászorulókat. Ebben a szolidaritási alap mellett saját források is benne vannak – mondta, egyben azt kérte a rászoruló gyermekes családoktól, hogy még a jövő héten jelentkezzenek, aki pedig teheti, támogassa a karitatív kezdeményezést.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!