Ugrás a tartalomra

Marad az átlagosnál enyhébb idő

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 02. szombat 16:48
Az ország nagyobb részén vasárnap is láthatjuk a napot, de keleten, észak-keleten egy-egy zápor sem kizárt - írja előrejelzésében az OMSZ.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint Európa legnagyobb részének időjárását ciklonok és frontjaik határozzák meg. Anticiklon, és az ezzel együtt járó eseménytelen idő csak az óceán felett, illetve a kontinens keleti peremén figyelhető meg. Ennek megfelelően a legtöbb helyen változékony az idő: a borult, csapadékos területek mellett kevésbé felhős, száraz térségek is előfordulnak. Különösen a ciklonok középpontjai környékén, valamint a frontok mentén több a felhő, és itt mérik a legtöbb csapadékot is. Vasárnap a Kárpát-medence fölé is nedvesebb légtömegek érkeznek, beborul az ég, és többfelé ered el az eső.

A hazasi időjárást tekintve nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, eleinte a Nyugat-Dunántúlon, majd főként a középső országrészben várható eső, zápor. 

Vasárnap kezdetben erősen felhős idő lesz, de az északkeleti megyékben reggel még rövid időre kisüt a nap, majd délelőtt nyugaton, délután délen is felszakadozik a felhőzet. Eleinte főként a középső, majd a keleti, északkeleti területeken többfelé, másutt helyenként várható eső, zápor. A délkeleti keleti szél több helyen megélénkül, a magasabb helyeken néhol meg is erősödik.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3 és 10 fok között alakul.
 

(A nyitókép eredetije: Lillafüred Online/Horváth Csongor.)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!