Ugrás a tartalomra

Meghátráltak: halasztanák, leállítanák az ITC bontását

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. augusztus 27. péntek 19:12
Bombaként robbant a hír péntek délután: előbb Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő jelentette be Facebook-oldalán, hogy kezdeményezi az ITC lebontásának leállítását, majd Alakszai Zoltán megyei kormánymegbízott posztolt arról, hogy kérni fogja a kormányt: halassza el a bontást. Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője szerint ez azért történhetett meg, mert megérezték: a miskolciak elsöprő többsége nem lebontaná, hanem felújítaná az épületet.

Simon Gábort telefonon értük utol, az előválasztási ajánlásokat gyűjtötte péntek délután Miskolcon. A frakcióvezető nem lepődött meg a döntésen, úgy fogalmazott, a bontás bejelentői „meglátták a társadalmi összefogást Miskolcon”, érezték, hogy a javaslatukat a miskolci társadalom többsége elutasítja.

– Ahogy korábban is jellemző volt a kormánypártra, úgy most is úgy álltak ki bejelenteni a bontást, hogy nem volt mögötte közmegegyezés – vélekedett. – Ez az attitűd jellemezte őket 2010 után, legyen szó akár az ITC-ről, akár például a Dél-kiliáni orvosi rendelőről, ami szintén nagy viharokat vált ki. A séma ugyanaz: a fideszes vezetés eldöntött valamit a miskolciak feje fölött.

Simon Gábor frakcióvezető: megint a miskolciak feje fölött döntöttek. | Fotó: Mocsári László

Most azonban megérezték – mutatott rá Simon Gábor –, hogy a miskolciak elsöprő többsége azt támogatta, hogy az épületet nem lebontani, hanem felújítani kell.

A Velünk a Város frakcióvezetője felelevenítette, a bejelentést követően határozottan kiállt a bontás ellen, online petíciót is indított, amihez elmondása szerint több ezren csatlakoztak. Majd sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy helyi védettséget élvez az ingatlan. Társadalmi támogatás alakult ki a bontás ellen.

– Senki nem vitatja, hogy az épület rossz állapotban van, de ahogy korábban elmondtam: egy épület védelem alá vétele azt jelenti, hogy a tulajdonos köteles a jó gazda gondosságával az épület állagának fenntartásáról és fejlesztéséről gondoskodni. 2017-től Alakszai Zoltán a gazdája az épületnek, felszólítom tehát, hogy törvényes kötelezettségét tartsa be.

Röviden értékelte azokat az olvasói feltételezéseket is, miszerint ez az egész ügy csak figyelemelterelés lett volna a lehallgatási botrányokról.

– Bár az biztos, hogy ez cél lehet, hiszen Demeter Ervin súlyos vádakat fogalmazott meg, amiknek egy normális demokráciában ennek komoly következményei lennének, de ettől a bontási szándék még valós volt, hiszen a Magyar Közlönyben is megjelentek a kormányhatározat részletei.

Mint ismert, augusztus 11-én váratlanul bejelentette Csöbör Katalin és Alakszai Zoltán, hogy lebontják a miskolci ITC-székházat, a munkára kétmilliárd forintot biztosít a kormányzat. Az épületet 2018-ban még a kormánynegyed központi tömbjének szánták, 2020-ban azonban a Miskolc TV kérdésére elismerte a kormányhivatal: a bejelentett felújítás elmarad.

A bejelentés nagy felhördülést váltott ki Miskolcon. Bár vannak, akik csúnyának és elavultnak, egy letűnt kor szimbólumának tartják az ITC-t, a többség azért bontásra gondolni sem mert volna. Simon Gábor mellett Miskolc alpolgármesterei is tiltakoztak, azt mondták, egy épület lebontása nem lehet politikai kérdés, nem történhet ideológiai alapon. Majd a Jobbik, és aztán a teljes Velünk a Város frakció vétót mutatott a tervekre. Végül a szakma tette fel a pontot az „i”-re: EBBEN a cikkünkben írtunk arról, hogy a miskolci építészek visszafognák a bontógolyót.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!