Ugrás a tartalomra

MVK: nőttek a költségek, kevesebb lett a forrás

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. október 30. hétfő 15:27
Több, jobb sűrűbb! Ezt ígéri az MVK új menetrendje, amelynek bevezetése – a város szerint – az első lépés a tömegközlekedés jobbá tételéhez. Mert abban mindenki egyetért, hogy jobbá kell tenni, de azt talán kevesen tudják, hogyan jutottunk el ide.
Fotó: Juhász Ákos

Korábbi cikkünkben már írtunk arról a négymilliárd forintos tartozásról, amely az előző városvezetés regnálása alatt halmozódott fel az Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. felé. Az volt ugyanis a működési modelljük, hogy az önkormányzat megrendelte a szolgáltatásokat a közlekedési vállalattól, fenntartotta a működés látszatát, de valójában egy fillért sem fizetett érte. A mostani városvezetés – csak az MVK esetében - erről a mínusz 4 milliárd forintról indult 2019-ben, és ezt tetézte még a sofőrhiány, később a világjárvány, a kormányzati elvonások és tavaly ősszel a drasztikus energiaár-emelés.

Ha már a drasztikus jelzőnél tartunk, kezdjük azzal a ténnyel: az elmúlt évtizedben drasztikusan megnőtt az MVK finanszírozási igénye, azaz többszörösére emelkedtek a működési költségek. Eközben a kormány nemhogy támogatta volna a közösségi közlekedést, inkább forrást vont el a területről. Az MVK Zrt. 2020-tól nem kapja meg ugyanis azt az 500 millió forintos kormányzati támogatást, amelyet azelőtt évente folyósítottak a cég számára, és amely ebben a pillanatban 1,5 milliárd forintos mínuszként jelentkezik az MVK-nál.

Tény, hogy a vállalat igen súlyos finanszírozási problémákkal küzd – ezt Badány Lajos, a területért felelős alpolgármester nyilatkozta lapunknak még 2021-ben, a világjárvány közepén. A Covid alatt ugyanis az utasok száma, és így a jegy- és bérletértékesítésből származó bevétel is csaknem 30 százalékos mértékben csökkent a járványmentes időszakhoz képest. Ezen felül az a kormányzati intézkedés, hogy az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók a COVID alatt ingyenesen használhatták a közösségi közlekedést, a vállalatnak további 364 millió forintos kiesést jelentett abban az évben, ami ugyancsak nem lett kompenzálva.

Tehát, miközben a finanszírozási igény többszörösére nőtt, a bevételek csökkentek, a kormányzat pedig nemhogy nem segített, még a támogatásokat is elvonta a városoktól. A miskolci Fidesz mindeközben ahelyett, hogy lobbizott volna Miskolcért, a miskolciakért, inkább a városvezetésre mutogatott, és próbálta a várost felelőssé tenni az MVK nehéz helyzete miatt.

Fontos megjegyezni, hogy a világjárvány idején minden európai ország kormánya segítette, támogatta a helyhatóságokat, ez Magyarországon nem történt meg, sőt különböző címeken még forrásokat is vontak el a településektől. Ezek miatt 2021-re a működőképesség határára sodródott a közlekedési vállalat, és ennek következményeit – például a járatcsökkentéseket - a miskolci lakosság a saját bőrén is érezhette.

Mindezek ellenére a buszok, villamosok folyamatosan jártak Miskolcon, pedig ezt nem minden nagyváros mondhatta el magáról, hiszen például Debrecenben tavaly volt, hogy hétvégére takarékosságból leállították a teljes villamosközlekedést.
(Cikkünket folytatjuk)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!