A Csavargyár közvetlen elődje a Szeggyár volt, ami 1883-tól működött, de sínszeg-, csavar- és szegecsgyártás már 1871-től volt a vasgyárban. Az üzemegység 1935-ben költözött a volt elektromos központ kazánházának a helyére, a későbbi Csavargyár épületébe. A képen még látható kémény a kazánházhoz tartozott, bontását 1936-ban kezdték meg, az alapjának nyomai ma is felfedezhetők az épület előtti téren. A Csavargyár 1948-ban „Élüzem” címet kapott. A létesítményt ma építészetileg mintaértékűként tartják számon. Az ipari műemléknek számító épületnek a gyár bejáratához közel eső csarnoka ma az önkormányzat tulajdona, melyet 2004-ben adott át üzemeltetésbe a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klubnak. Azóta ebben az épületben működik a folyamatosan fejlődő Factory Sport Aréna.
(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Juhász Ákos fotója)
Akkor és most – a Csavargyár
Létrehozva
Heti képeslapunkon a korabeli elnevezése szerint Diósgyőri gyártelep – ma a vasgyár – részlete látható, középpontban az egykori Csavargyár csarnoképületével.
Kapcsolódó cikkek
Ez is érdekelhet
Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.
Újra a Fenntarthatóság Szimbólumai között a MiReHu – zsinórban negyedszer
Ismét rangos szakmai elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a társaság idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.