Ugrás a tartalomra

Sokan dolgoztak a Miskolci Piknik sikeréért

Miskolc Tv - minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 27. szerda 15:08
A legnagyobb gondot az időjárás jelentette, de mind a fellépők, mind a közönség jól vették ezt az akadályt.
Fotó: Mocsári László

Lipták Ádám, a pikniket szervező Uni-Garden Kft. ügyvezetője is értékelte a fesztivált. Megköszönte azoknak a városi cégeknek a partnerségét, akik részt vettek a Miskolci piknik szervezésében. Kiemelte közülük a város közlekedési cégét, mivel az MVK Zrt. hatékonyan szervezte meg a menetrendet úgy, hogy az emberek eljussanak a fesztiválra, majd gond nélkül haza. Méltatta a MIÖR munkáját: a rendészek szakszerű közreműködése erősítette a biztonságot. Külön említette a Városgazda segítségét is: nekik köszönhető, hogy az estig felgyűlt szemét reggelre eltűnt a rendezvény területéről.

- A szervező csapat is sokat dolgozott azon, hogy a Miskolci Piknik létrejöhessen. Az alvállalkozókkal együtt nagyjából 60-an dolgoztunk a fesztivál sikeréért: ebbe ugyanúgy beletartoznak a vásárt szervezők, mint a hang- és fénytechnikai szolgáltatók. A rendezvénynek volt egy előkészületi és egy lebonyolítási szakasza. Most pedig az utómunkáknál tartunk.

Az időjárás nem volt igazán kegyes a fesztiválhoz, ennek ellenére Lipták Ádám nem panaszkodik.

- Folyamatosan monitoroztuk az előrejelzéseket. Amellett, hogy – kisebb-nagyobb megszakításokkal – két napon keresztül esett, a nagy koncerteket meg tudtuk tartani. Ehhez persze a fesztiválozók lelkesedése is kellett: Majka fellépése alatt például zuhogni kezdett az eső, de a közönség így is kitartott. A kilátogatók mellett persze a fellépők és a szervezők is volt, hogy megáztak, de ez egy ilyen kiszámíthatatlan műfaj – jegyezte meg az Uni-Garden Kft. ügyvezetője.

A fesztivál sikeréhez az MVK Zrt. is hozzájárult.

Fotó: Horváth Csongor

- A cég életében – a Kocsonyafesztivál mellett – kiemelt rendezvény most már a Miskolci Piknik is – mondta a Miskolc Tv stábjának Juhász János villamosközlekedési igazgató. – Egy hónappal az esemény előtt kezdődött el a szervezés: meg kellett tervezni a villamosok és a villamospótló autóbuszok útvonalát, menetrendjét. A nagy forgalom miatt a járatok volt, hogy késésben közlekedtek, de kimaradó járat nem volt, mindenkit el tudtunk szállítani. A három nap alatt harmincnégy autóvezetőt érintett a munkatöbblet, illetve a forgalomirányításba és az utas tájékoztatásba naponta 15 fő lett beosztva – szintén többletmunkában. Úgy gondolom, mindez hozzájárult ahhoz, hogy ez a belvárosi rendezvény fennakadások nélkül érjen véget – fejtette ki véleményét Juhász János.

A Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója, Szabó Ferenc azt mondta, többhetes munka és tervezés előzte meg a Miskolci Pikniket.

- Közel kilencven kollégám vett részt valamilyen módon a rendezvény biztosításában. Voltak néhányan, akik túlzott alkoholos befolyásoltság alá kerültek: a legtöbbször értesítették a rendészek az illető hozzátartozóit, egy esetben mentőt is kellett hívni a kollégáknak. Szerencsére komoly intézkedésre okot adó esemény nem volt – számolt be Szabó Ferenc.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!