Hajdúnánáson december 2-án rendeztek egy meghívásos labdarúgó tornát az U7 korosztály képviselői számára.
Miskolc kiváló sportolóinak és edzőinek munkáját, teljesítményét ismerte el a város önkormányzata a hétfőn, a Művészetek Házában megtartott Sport Gála díjátadó ünnepségen, ahol ezúttal 241 sportoló és 55 edző vehetett át kitüntetést.
Tizenhat, mézeskalácsból készült épületegyüttes kiállítását leplezték le hétfőn, a fogyatékos emberek világnapja alkalmából a Városháza Dísztermében megrendezett ünnepségen. Átadták az Év esélyteremtő munkahelye díjakat, valamint idén először a Felelősséggel egymásért kitüntetéseket is.
Okos zebrát – SafeCross – helyeztek üzembe Miskolcon a Kiss Tábornok és a Kandó Kálmán utca kereszteződésében, a biztonságosabb gyalogosforgalom és a balesetek számának csökkentése érdekében. Idén országszerte 10 ilyen SafeCross-t helyeztek üzembe, egyet ezek közül Miskolcon.
Idén is elindult advent első vasárnapján a kívül-belül ünnepi díszbe öltöztetett miskolci adventi villamos, amelyet hetedik éve készítenek lelkesen a város közlekedési vállalatának dolgozói. A szerelvény minden évben megújul, új látványelemekkel gazdagodik. Tavaly egy elvarázsolt kastély várta az utasokat, amely kívülről olyan volt, mint egy álom, amelyben a Mikulás érkezett meseszánon. Ebben az évben egy életre kelt, mozgó jégpalota nyűgözi le az utasokat Miskolcon.
A Miskolcz-Revital TSE versenytáncosai és művészeti iskolás csoportjai (Premier AMI) újabb sikeres szezon végéhez közelednek, amit ismét egy színvonalas karácsonyi táncgála keretein belül ünnepelnek meg decemberben.
Második Idő néven alapítvány jött létre Szörényi Levente több mint fél évszázados életműve gondozására. A tervek között szerepel többek között az István, a királlyal összefüggő Kárpát-medencei iskolás vetélkedő, animációs film, erdélyi produkció és operabemutató is.
Négy fiatal színművész és két táncművész vehette át idén a Vodafone Művész Ösztöndíjról szóló támogatói szerződést csütörtökön a Miskolci Nemzeti Színházban. A cég ebben az évadban 5 millió forinttal támogatja az intézmény művészeti tevékenységét, 10 hónapon át.
Miskolci csapat képviseli Borsod-Abaúj-Zemplén megyét a „Krimit Tud?” országos bűnmegelőzési vetélkedőn.
Ismeretlen okból tűz ütött ki egy szoláriumban szerdán kora este Sátoraljaújhely Kossuth Lajos utcájában - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!