Ugrás a tartalomra

37. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál

-

Immáron harminchetedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legjelentősebb ásványfesztiválját. Jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil száz feletti és a látogatók hét-nyolcezres létszáma jelzi, hanem az a tény is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítanak. Ezek között mindig vannak reprezentatív, tematikus kiállítások, illetve tudományos és népszerűsítő előadások, esetenként előadóülések. Számos esetben új könyvek megjelenését is erre az alkalomra időzítik.

A kezdetektől az a cél vezérelte a szervezőket, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz (érdeklődő, gyűjtő, szakember) találjon kínálatot a választékban. Legyen ez egy stabil találkozópont ezen emberek számára. Rendezvényük ma is, akárcsak a kezdetekben, elsősorban a közép-európai országok kiállítóira és látogatóira épít, de egyfajta hídszerepet is betölt a nyugat- és kelet-európai országokból érkező ásványgyűjtők között.

Az ásványok csodálatos világában március 9-én és 10-én gyönyörködhetünk.