Ugrás a tartalomra

Ciróka Babakoncert

-

Folytatódnak a kalandok Zeneországban. A Ciróka babakoncert immáron új helyszíneken jelentkezik. A Miskolci Szimfonikus Zenekar székháza mellett a Népkerti Vigadóban is találkozhatnak a népszerű gyermekprogrammal. 2014-ben született meg a gondolat a zenekar vezetésében, hogy a legkisebbeknek is kínáljanak zenei programot. A szórakozás mellett természetesen tudatosan épülnek be zenepedagógia elemek is a koncertekbe; úgy mint a Kodály-koncepción alapuló szolmizációt, vagy a Kokas-módszer által preferált mozgásos-zenehallgatást, amelyek folytán játékosan sajátíthatnak el a gyerekek zenei ismereteket. A csupa móka és kacagás program március 30-án, szombaton délelőtt 11 órától lesz a Népkerti Vigadóban.

Programok