Ugrás a tartalomra

Egy jó ügyért fog össze a miskolci polgárság

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. április 27. szombat 18:25
Családi és hitéletünk színhelye, ahol nyugalmat és békét lelünk az Istennel való találkozás során. Ugyanakkor az avasi református templom a város polgári életének is fontos épített öröksége, amire méltán lehet büszke minden miskolci. A turisztikai szempontból is kiemelt jelentőségű épület megújulás előtt áll – közadakozással mi is hozzájárulhatunk ehhez.

Nem példa nélküli, hogy az itt élő polgárok összefognak egy jó ügy érdekében: a 15. században a város polgárságának erőfeszítései és adományai is hozzájárultak a jelenlegi gótikus templom építéséhez. Nem egészen 100 évvel később ugyancsak a város polgárainak erőfeszítésével és adományaival épült ujjá a templom az 1544-es tűzvészt követően 1564-re.

Ezt a hagyományt elevenítette fel a Miskolc-Avasi Református Egyházközség azzal, hogy pénteken este jótékonysági estet szervezett a Népkerti Vigadóba. A közadakozással a templom újbóli felújítását segíthette a mintegy 170 résztvevő.

Hangóné Birtha Melinda református lelkipásztor rövid köszöntőjében úgy fogalmazott: akik itt vannak, azok „egyként fontosnak érezzük, hogy a Miskolc szívében álló avasi templom és műemlékegyüttes megújulhasson”.

– Történelmi, építészeti és hitéleti szempontból is olyan értékes hagyaték őrzői és továbbadói lehetünk, amiről elmondhatjuk, hogy múltunk, jelenünk és jövőnk szimbolikus helye. Személyes, családi életünk eseményeinek helyszíne, amelyre méltán lehet büszke minden miskolci – fogalmazott.

Hangó István lelkipásztor felevenítette a történelmi múltat, melyben a miskolci polgárság példát adott már összefogásból. – A mai este kezdete egy nagyjából 1 évre szóló közadakozásnak, melynek fővédnöki tisztét Kriza Ákos polgármester elvállalta – tette hozzá.

Végh Csaba képgalériája

Ábrám Tibor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka pohárköszöntőjében Jeremiás könyvéből vett gondolattal támasztotta alá, hogy aki Miskolc egyik jelképének, az avasi református templom felújításán fáradozik, az Miskolc javán fáradozik. – Egy jó ügyért érdemes összefogni – hangoztatta.

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, a jótékonysági est egyik fővédnöke kiemelte, a mai időkben fontos a felekezetek összetartása, az értékek melletti kitartás, a lokálpatrióták összefogása. – Ha sokan össze tudunk fogni, nagy dolgokra lehetünk képesek; olyanokra, amikre unokáink is büszkék lehetnek – hangoztatta, kérve egyúttal a miskolci polgárságot a közadakozásban való részvételre.

Pfliegler Péter alpolgármester, az est másik fővédnöke arról szólt, hogy az Avas, és annak református temploma egy olyan kincs, ami nincs máshol. – Jó érzéssel tölt el, hogy ilyen sok miskolci áll egy az ügy mellé, olyanok is, akik most csak lélekben vannak velünk. Az Avas kincsünk, ezt megőrizni kötelességünk, a templomot felújítani pedig felelősségünk – emelte ki.

Amint arról korábban beszámoltunk, a mostani templomrekonstrukció nem merül ki a 30-40 évente esedékes zsindelycserével. Az egyházközség konzorciumi partnere Miskolc városának abban a pályázatban, amelyen bruttó 212 millió forint turisztikai forráshoz jutottak. Ebből bruttó 183 millió forintot fordíthatnak az építésre, és ezt az összeget egészíti ki 10 millió forinttal a Tiszáninneni Református Egyházkerület, hogy a pályázatban előírt minimális műszaki tartalmat elérjék. Ez magában foglalja a tető felújítását, az ereszcsatornák helyreállítását, a legszükségesebb külső statikai javításokat, valamint a tetőszerkezet megtekintéséhez szükséges belső lépcső kialakítását.

A pályázat ellenben nem tartalmazza – a legszükségesebb vakolatjavításokon kívüli – belső munkákat, a csapadékvíz elvezetését, a balesetveszélyes külső lépcsősorok helyreállítását, valamint az elektromos rendszer felújítását. A közadakozásból elsősorban a legfontosabb belső munkákat szeretnék elvégeztetni. Az építési munkákat várhatóan 2019 májusában kezdik, és ez év végén zárják le.

A jótékonysági esten fellépett a Miskolc Dixieland Band, a Reményi Ede Kamarazenekar és a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola énekkara.

További hírek

Olvasnivaló