Ugrás a tartalomra

Ismerik, népszerűsítik és meg is őrzik a megye értékeit

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. április 08. hétfő 11:40
Pénteken tartották a B.-A.-Z. megyei értékőrzők című vetélkedő döntőjét a megyeháza dísztermében. Aggtelektől a diósgyőri kohászaton át Sárospatakig, a megye értékeivel ismerkedtek a borsodi diákok. A verseny megrendezését az Agrárminisztérium támogatta. A legjobbak az országos döntőn bizonyíthatnak.

Az Agrárminisztérium a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatására hirdetett pályázatot. Ennek részeként többkörös, országos döntővel végződő vetélkedőt szerveztek, amire négyfős, általános és középiskolás csapatok jelentkezhettek. A verseny tavaly októberben kezdődött, az első két forduló az interneten zajlott, innen jutott a megyei döntőbe a legjobb tíz csapat.

Fotó: Mocsári László

A zsűri elnöke Szinay Attila volt. Az Agrárminisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében arra biztatta a fiatalokat, hogy igyekezzenek megismerni iskolájukban, lakókörnyezetükben minél több helyi értéket; beszélgessenek ezekről az idősebbekkel. – Ezzel, járjatok majd bármerre is a világban, mindig büszkék lesztek arra, hogy itt éltek. Biztos pont lesz az életetekben – fogalmazott a helyettes államtitkár, megköszönve a felkészítő tanároknak is a munkát. – Illetve azt kérem tőletek, hogy segítsétek a tanáraitok és a zsűri munkáját azzal, hogy elmondjátok, hogyan tudjuk megszólítani a többi diákot. Például akár azzal is, hogy a verseny végén készítetek fotókat, amiket aztán feltöltötök a különböző közösségi oldalakra – tette hozzá mosolyogva Szinay Attila.

A megye mintegy 200 bejegyzett helyi értékkel rendelkezik, a diákok ezekből készültek. Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke, a Megyei Értéktár Bizottság elnöke úgy fogalmazott, a nyertes pályázatukkal a megyében élő fiatalokat szólították meg, rávezetve őket arra, hogy minél jobban megismerjék a helyi értékeket. – A bizottságnál fontosnak tartjuk, hogy minél fiatalabban kapcsolódjanak be a hagyományok megismerésébe, ápolásába és továbbadásába. Ezért is szerveztük a vetélkedőt – hangoztatta.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, Borsod-Abaúj-Zemplén területileg és népessége szempontjából is az ország második legnagyobb megyéje, a települések számát tekintve pedig a legnagyobb. – Vannak természeti, épített és gasztronómiai értékeink. Ezeket magatok is felfedeztétek már a felkészítő tanáraitoknak köszönhetően – tette hozzá.

Pfliegler Péter Miskolc képviseletében köszöntötte a verseny résztvevőit, vendégeit. Az alpolgármester egyebek mellett rámutatott arra, hogy a városban gasztronómiai forradalom zajlik, olyan éttermek, kávézók jelentek meg, amik országszerte is ismertek és elismertek. – Ezeket az értékeket mintegy kirakatba helyezzük. De feltehetjük a kérdést, hogy mi miatt szeretjük még a városunkat, a megyénket? Biztos vagyok abban, hogy akik beneveztek a versenyre, azok tudják erre felelni. Külön öröm, hogy a válaszokat ezúttal nem okos felnőttek, hanem okos diákok adják meg, hiszen értetek dolgozunk, a következő generációknak kell átadni az értékeinket – fűzte hozzá.

A zsűri tagja volt még Kovács János, a megyei közgyűlés főjegyzője, Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, valamint Tóth Csaba, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója.

A megyei döntőn 10 csapat versengett az értékes nyereményekért. A legjobbak az országos döntőbe jutottak.

Megyei értékőrzők díjátadó

Eredmények:

Általános iskolai kategória:

1. helyezett: Városvédők (Sárospatak)
2. helyezett: Tilalmas 234 (Miskolc)
3. helyezett: Bársony Borsok (Miskolc)

Középiskolás kategóriában:

1. helyezett: Szikszis Baglyok (Ózd)
2. helyezett: Tokaji Keri (Tokaj).

További hírek

Olvasnivaló