Ugrás a tartalomra

A város legújabb pumpapályájával ismerkedtek

minap.hu/MiskolcTV
Utoljára módosítva
2024. szeptember 27. péntek 17:44
Egy rendkívüli testnevelés órán próbálhatták ki pénteken az Avastetői pumpapályát a gyerekek.

Fotók: Osztie Tibor

Miskolc önkormányzata a Factory Arénával közösen rollerezést és biciklizést szervezett a hetven méteres, extrém élményeket nyújtó építményre, az Avastetőn a közelmúltban megépített pumpapályára. A sportprogramra a Factory munkatársai öt biciklit és húsz rollert hoztak a gyerekeknek, akik egy rendkívüli testnevelés órán sajátíthatták el a pálya használatát. Egri Gábor animátor elmondta, örültek az önkormányzat felkérésének.

–Azt szeretnénk segíteni, hogy a gyerekek megtudják, hogy milyen jó sportolni. Szeretnénk, ha megismerkednének a kerékpárral, megtudnák, mennyivel jobb ezzel közlekedni a városban az autók helyett. Emellett pedig ismerkedhettek a rollerekkel, és a pumpapályával is, amit úgy gondolom sokan megszerettek, miután megtapasztalták, hogy nem is olyan nehéz ezt használni – mondta.

A sporteseményt Badány Lajos alpolgármester nyitotta meg, aki szerint napjainkban különösen fontos a sport és az, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek a szabadban.

– A motorizáció, a számítógép, a mobiltelefon világában oda kell, hogy figyeljünk az egészségünkre és el kell tudnunk szakadni a gépeink rabságából akár azért, hogy egy ilyen közösségi élmény részeseivé váljunk. Erre nagyon jó alkalmat adnak a polgármesteri hivatal sportosztálya által szervezett programok, melyek nyitottak, nem szükséges ide különösebb felkészülés, vagy komolyabb, drága felszerelés. Itt is sok boldog gyereket látok, akiket úgy gondolom, hogy nem a versenyszellem, hanem a mozgás öröme motiválta abban, hogy eljöjjenek – mondta el Badány Lajos, aki méltatta az idén húszéves Factory Sport Aréna tevékenységét is.

Az alpolgármester hozzátette, azt látja a tavasszal hivatalosan átadott pumapályát a miskolciak nagyon megkedvelték. A beruházás több, mint 70 millió forintból készült el. Ebből 35 millió forintot az Aktív Magyarország, míg a fennmaradó összeget Miskolc önkormányzata biztosította.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!