Bűnügy
A Miskolci Törvényszék hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki megölte apját, majd a holttestet feldarabolta és egy kénsavval teli hordóban feloldotta - tájékoztatta szerkesztőségünket a bíróság pénteken. Az ítélet nem jogerős.
A Tiszaújvárosi Járásbíróság egy év hat hónap - végrehajtásában két év - próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel - tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.
A kétéves gyermekük játék során felkapaszkodva, a bútort magára rántva hanyatt esett és életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy férfi ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei két napon belül kétszer is intézkedtek egy közúti járművezetéstől többszörösen eltiltott férfival szemben. A rendőrök a sofőrt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe is vették.
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a három fiatalkorúnak az ügyében, akik az ítéleti tényállás szerint 2021. október 26-án este a Miskolc-Pereces városrész felé közlekedő autóbuszon elvették a sértett nyakláncát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a három ember életét követelő miskolci pinceomlás ügyében indított vizsgálatot - számoltak be a police.hu-n.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki mellékhelyiséget használó nőkről készített videófelvételeket a tudtukon kívül - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdán.
A történtekről egy helyi lakos értesítette az állatvédőket, akik egy pillanatig sem tétlenkedtek.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!