Egyház
Az Ars Sacra családbarát dicsőítő napjára a keresztény zenekarok mellett, tanúságtevők és országos hírű előadók is érkeztek.
Kerboltné Tóth Edit, a Lévay igazgatóhelyettese kapta meg az egyik legmagasabb rangú pedagógiai kitüntetést.
Országos jelentőségű tárlat nyílt több száz éves liturgikus kincsekből az Ars Sacra keretében.
Színes, színvonalas, kortárs keresztény könnyűzenei és lelki programok, tanúságtételek, valamint művészeti előadások, kiállítás és táncház várja az érdeklődőket szombaton a Görömbölyi Görögkatolikus Templomban, a Görömbölyi Szabadtéri Színpadon illetve a Művelődési Házban.
A bizánci dallamoktól, a népzenén át a kortárs muzsikáig mindennel a máriás lelkiséget idézte meg az együttes.
A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is flashmobbal készültek a római katolikus gimnáziumok diákjai a fesztiválra.
Assisiben tett zarándokútjáról számolt be a zene, a kép és az irodalom eszközeivel a miskolci Versbarátok Köre.
Az esős idő ellenére is négy népes zarándokcsoport járta végig Miskolc nyitott templomait az Ars Sacra Fesztiválon.
A kettős Mária-ünnep mostanra Diósgyőr jelentős kulturális eseményévé nőtte ki magát.
Az államalapítás ünnepe alkalmából különleges elismerésben részesült Holczinger Ferenc jezsuita szerzetes pap, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda igazgatója, aki a több mint két évtizedes magas színvonalú munkájáért a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!