Egészség
A meteorológiai előrejelzésekre tekintettel az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan érvényben lévő harmadfokú hőségriasztást meghosszabbította, így az július 18. (csütörtök) éjfélig érvényben van.
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír a legforróbb napokban is.
A szezonális allergiában szenvedők sok esetben tavasztól őszig mutatnak valamilyen tünetet, némelyeknek a tavasz, vagy nyár lehet a legkellemetlenebb.
A GYEK Napok programjait minden hónap első szombatján tartják. Helyszíne a Majális Park buszvégállomás melletti Szeleta Park Látógatóközpont.
Bing nyuszi is hozzájárult, hogy összegyűlt Ádin terápiájára az 1,3 milliárd forint.
Százezer forint fejében előbbre sorolta egy orvos a betegét a műtéti sorban.
A Semmelweis-nap miatt munkaszüneti napnak nyilvánították a július 1-jét az orvosok számára, ezért hétfőn csak az ügyeleti rend szerint érhetőek el az orvosi szolgáltatások.
Nagy múltú gyógyfürdőkkel rendelkezik Borsod-Abaúj-Zemplén, amelyek télen, nyáron várják a regenerálódni vágyókat.
Több mint hatvan kórházi dolgozót, kollektívát, munkacsoportot ismertek el a magyar egészségügy napja alkalmából pénteken, a – többéves hagyománynak megfelelően a Népkerti Vigadóban megtartott – Semmelweis-napi ünnepségen.
A Védőnők napja és a Semmelweis-nap alkalmából Miskolc önkormányzata és a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet (MEFI) idén is háláját fejezte ki az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!