DVTK
Régóta várták már a piros-fehérek szurkolói, hogy kedvenc csapatuk soraiból magyar játékos kerüljön be a labdarúgó válogatott keretébe. Hosszú évek után most ezt elmondhatják, hiszen a kiváló formában lévő Gera Dániel meghívót kapott Marco Rossitól. Sőt! A DVTK Labdarúgó Sportakadémia növendéke, Szűcs Kornél – szintén első alkalommal – is csatlakozott a kerethez.
Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt Gera Dániel kiváló formájára - legutóbb góllal és gólpasszal vette ki a részét a Nyíregyháza legyőzéséből - és meghívót küldött a diósgyőri labdarúgónak.
A bajnokság 3. fordulójában a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós gárdája volt a DVTK HUNTHERM ellenfele. Az előzetes várakozásoknak megfelelően könnyed játékkal aratott magabiztos győzelemmel (87-35) tartottuk itthon a bajnoki pontokat.
Nyíregyházán nyert a DVTK az OTP Bank Liga 9. fordulójában. Nagyszerű hangulatban kezdődött a mérkőzés, a vendégszektort megtöltő közel ezer diósgyőri hangorkánja csak erősödött a vendéghelyzetek láttán.
Évezredek evolúciója során az emberiség saját magától függővé tette a kedvtelésből tartott állatokat, melyek alkalmazkodtak ehhez az életstílushoz. Az emberiség ugyanakkor nem, így sajnos naponta szembesülünk nem csupán hanyagsággal, hanem kegyetlenséggel is az állatokkal szemben. A DVTK sportolói és munkavállalói az állatok világnapja alkalmából közös sétával hívták fel a figyelmet a felelős állattartásra. A sétán a DVTK-család tagjai nem csupán saját állataikkal vettek részt, de csatlakoztak hozzájuk a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért menhelyéről örökbefogadható kutyái is.
A DVTK női kosárlabda csapata a következő két évben is DVTK HUNTHERM néven szerepel. Az együttműködés folytatását a HUNTHERM központjában tett gyárlátogatás alkalmával jelentették be a felek.
A DVTK hazai pályán győzött az OTP Bank Liga 8. fordulójában. Nagyon bekezdett a Diósgyőr, sorra alakította ki a helyzeteket, ami a 10. percben Marko Rakonjac révén érett góllá. Hátrányban a vendégek kissé kintebb merészkedtek, és elsősorban gyors támadásokkal és távoli lövésekkel próbálkoztak, Karlo Sentić védett is egy ziccert, de a piros-fehérek sem adták fel az előny megduplázásának esélyét. A szünet után a zalaiak is fejesből egyenlítettek, majd az újabb diósgyőri gól is fejesből esett, Szatmári Csaba volt eredményes. A hajrában a vendégek mentek az egyenlítésért, de a diósgyőri védelem stabilan állt a lábán, és itthon tartotta a három pontot.
A DVTK HUNTHERM bajnoki címvédő női kosárlabda csapata a hamarosan kezdődő szezon előtt nyilvános edzést, valamint szurkolói ankétot tartott a DVTK Arénában.
Szeptember 28-án, szombaton 15 órától rendezik meg a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzést, az MVK felkészült a megnövekvő utasforgalomra.
Újabb alapemberrel hosszabbított szerződést annak lejárta előtt a DVTK, Alexander Vallejo továbbra is Diósgyőrben játszik.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!