Felzárkózó települések focitornájának adott otthont Miskolc
Ötödik alkalommal rendezik meg a leghátrányosabb falvakban élő gyerekek számára a Felzárkózó települések (Fete) Országos Labdarúgó-bajnokságát, avagy a Fete Kupát. Az idei négy selejtezőre hetvenhét település száztíz csapata nevezett be, hogy kivívja részvételi jogát az őszi, a felcsúti Pancho Arénában tartandó döntőre.
Az országos bajnokság több mint ezer hátrányos helyzetű gyermeket mozdít ki megszokott élethelyzetéből, különleges élményt nyújtva számukra, az utazástól a profi stadion át a nagy közösségi megmozdulásig.
Az első selejtezőnek áprilisban a Mezőkövesd adott otthont, a másodiknak pedig Miskolc, egészen pontosan a DVTK. A szombati programot Hollósy András, Miskolc alpolgármestere nyitotta meg, aki beszédében úgy fogalmazott, Miskolc számára mindig is kiemelten fontos volt a sport, ezért van az, hogy a városban minden sportág könnyedén érezheti magát otthon.
– Azonban, ha a sporton keresztül akarunk üzenni a jövő nemzedékének, akkor a labdarúgás az egyik legerősebb eszközünk. A foci nem csupán egy játék – nevelő erő. Méghozzá olyan, amellyel ti mindannyian már most többek vagytok. Mert a foci megtanít benneteket két alapvető dologra: Egyrészt arra, hogy mindig van kire számítani. Hogy egy csapatban sosem vagy egyedül, hogy a társaink ott vannak mellettünk – és mi is ott vagyunk mögöttük. Másrészt arra, hogy mindannyiunknak megvan a maga helye. És ha azt a kijelölt pozíciót – legyen az hátvéd, középpályás vagy kapus – hittel és felelősséggel betöltjük, akkor bármilyen cél elérhető – hangsúlyozta.
Az országos selejtező második fordulójában, május 3-án két korosztályban (U14, U16) 15 település 17 csapata, mintegy kétszáz hátrányos helyzetű fiatal lépett pályára a miskolci DVTK Edzőközpontban. Közülük összesen 7 csapat jutott tovább.
A pályára lépő csapatok U14 korosztályban Baktakék, Csenyéte, Miskolc-Lyukó, Pere, Prügy, Rakaca, Sajókaza, Sajónémeti, Szemere, Szendrőlád, U16 korosztályban Tiszatarján, Arló, Baktakék, Hernádszentandrás, Szakácsi, Szalonna és Szemere voltak.
A továbbjutók: U14: Sajókaza, Pere, Szendrőlád, Prügy U 16: Szakácsi, Hernádszentandrás, Arló.
– Egy ilyen kihívás esély a fejlődésre, a közösséghez tartozás érzésére, és olyan élményekre melyek egész életeken át elkísérhet titeket. Mi Miskolcon hisszük és támogatjuk a Felzárkózó Települések Program munkáját. Mert egy erősebb közösségért, egy igazságosabb jövőért, és egy egészségesebb társadalomért dolgozunk – együtt – zárta a városvezető.
A Fetéről
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai koordinációjával, civil és egyházi szervezetek közreműködésével 2019-ben indult útjára a Felzárkózó települések kormányzati programja, melynek lényege, hogy a mindennapokban is hasznosuló segítséget nyújtson, egyben jövőképet mutasson az ország leghátrányosabb településein élőknek, hozzájárulva a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.
A jelenleg az Európai Unió támogatásával működő program fontos eleme a sport, mely több helyszínen is beépült a leszakadó közösségekért végzett szociális munkába. A rendszeres sportolás nem csupán hobbi, hanem esély egy teljesebb életre. Céltudatosságra, önfegyelemre és csapatmunkára ösztönzi a felzárkózó településeken élő gyerekeket, általa megtanulják, hogy kitartással távolinak tűnő célok is elérhetők.