Megvannak az 54. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemle díjazottjai
Sikeresen lezajlott október 19-én az LIV. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemle zsűrizése – írja csütörtöki közleményében a Miskolci Fotóklub. Egyesület. Amint fogalmaznak, a fotóművészeti szemle 1970-ben indult útjára, ekkor kapcsolódott be szervezésbe a korábbi miskolci, megyei szintű rendezvényt kibővítve a hevesi és a nógrádi fotós közösség.
– Felnőtt kategóriában 3 megyéből 69 alkotó 846 színvonalas fotója közül kellett a 3 tagú zsűrinek (Horváth Imre A-Mafosz/s, EFIAP/s, a MAFOSZ elnöke; Gál András – az Esztergomi Fotográfiai Biennálé művészeti vezetője, a Magyar Fotóművész Szövetség tagja és Cserkúti György – MAOE tag, fotóművész) élőben kiválasztania a 94 kiállításra kerülő fotót és a díjazottakat – írják.
Az ifjúsági szekcióban is rekordszámú nevezés érkezett, ami újabb bizonyítéka a fotóművészet iránti elköteleződésnek és érdeklődésnek.
Díjazottak:
Kollekciódíj: Gulyás Péter 5 elfogadás – 117 összpontszám (elfogadott képek)
Színes kötetlen kategória (A)
Urbán Helga (AFIAP) – Yin-Yang 1. hely
Takács Mihály – Naplementében 2. hely
Göncző-Dutkay Zoltán – Korlátolt 3. hely
Kolozsvári Dezső – Hajnali hasítás különdíj
Bognár Péter – Mendacium mortis különdíj
Monokróm kötetlen kategória (B)
Gulyás Péter – Behavazott 1. hely
Barkóczi Boglárka – Körben 2. hely
Mádi József – A völgy mélyén 3. hely
Szabó Péter – Szomorú angyal különdíj
Természet kategória (C)
Urbán Helga (AFIAP) – Hideg nap 1. hely
Tomori Zsolt – Anyák napjára 2. hely
Pósa Tamás – Víztaposás 3. hely
Emberábrázolás kategória (D)
Agócs József (AFIAP) – Víz alatt úszó-2024 1. hely
Bognár Péter – Utolsó pillantás 2. hely
Göncző-Dutkay Zoltán – A festő 3. hely
Ifjúsági kategória
Barkóczy Mariann – Eggyé válás 1. hely
Nagy Zsolt Richárd - Duett 2. hely
Kalmár Panna - Hanga 3. helyezés
Barkóczy Mariann - Misery Különdíj
A díjazott képek, és a kiállításra elfogadott pályaművek listája megtekinthetők a klub weboldalán. Hozzátették, a művekből rövidesen tárlat nyílik majd a Miskolci Nemzeti Színházban.