A Los Angeles-i tűzvész újabb áldozatokat követelt
Los Angeles környékén és a városhoz tartozó területeken 3-4 helyen ég a bozót, ahonnan lakott területekre terjedtek át a lángok a kedden néhány óra alatt kiterjedt tűzvészben. Szerdán további épületek, köztük családi házak váltak a lángok martalékává, jóval meghaladva az ezret a házak számában mért veszteséget illetően. A tengerparti Santa Monica településrészen további kitelepítéseket rendeltek el, a már korábban távozásra felszólított 30 ezer emberen felül - számolt be az MTI.
A védelmi minisztérium helyettes szóvivője a Pentagon napi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elnök utasítására katonai helikoptereket juttatnak el a tűz elleni védekezéshez, és katonák is bekapcsolódnak a munkába - tették hozzá.
Eatonnál a tűz kiterjedése kedden éjszaka néhány óra alatt többszörösére növekedett. Miközben a hatóságok kedden éjszaka még 2200 hektárról beszéltek, addig szerdára meghaladta a 10 ezer hektárt az érintett terület. A lángok az erős keleti irányú szélben Pacific Palisades városrész körzetében is gyorsan terjednek - áll a helyi idő szerint szerda délutáni beszámolókban - írták.
Az oltást nehezíti, hogy az erős szélben nem tudják hatékonyan végezni a légi oltást, valamint a vízhiány is akadályozza a munkát, ugyanis számos tároló kiürült, ezért vízszállítmányokat indítottak útnak - osztották meg.
Joe Biden elnök szerdán személyesen kereste fel Santa Monica tűzoltóságát, ahol tájékoztatták a kialakult helyzetről. Az elnök minden szövetségi segítséget megígért a tűzvész elleni fellépés érdekében, és súlyos természeti katasztrófának minősítette a tűzvészt, ami további szövetségi forrásokat nyit meg. Joe Biden első dédunokájának születése miatt tartózkodott Kaliforniában - tudatták.
A Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség (FEMA) elérhetővé tette a tűzvészek kezelésére létrehozott alapot az érintettek számára, valamint annak érdekében, hogy Kalifornia állam fedezni tudja a védekezéssel kapcsolatban felmerülő azonnali költségeket. Arizona, Nevada, Új-Mexikó, Oregon és Washington államok segítséget nyújtanak az oltáshoz szükséges eszközökkel, valamint tűzoltókat is küldtek a katasztrófa sújtotta dél-kaliforniai területre - adták hírül.
A tűz keletkezésének pontos okát egyelőre vizsgálják, a lángok gyors terjedését az óránkénti 150 kilométeres sebességet meghaladó széllökések segítették a Los Angeles körüli bozóttal borított helyeken. A kiterjedt tüzek miatt Los Angelesben több nagy filmstúdió felfüggesztett forgatásokat a katasztrófa által érintett területen - emelték ki.