Ugrás a tartalomra

Miskolcon is hallják majd az elefántdübörgést

Bódogh Dávid, Kujan István
Utoljára módosítva
2024. szeptember 09. hétfő 11:13
Hazánk emblematikus zenekara június 15-én ünnepelte megalakulásának negyvenötödik évfordulóját. Ez alkalomból látogat két hét múlva városunkba a Karthago.

„A Karthago 45 éve!” címmel nyári koncertsorozatot indított a Gidófalvy Attila (billentyűk, gitár, ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, ének), Kocsándi Miklós (dob, gitár, ének), Takáts Tamás (ének, szájharmonika, dobok) és Szigeti Ferenc (zenekarvezető, szólógitár, ének) alkotta alakulat – utóbbival beszélgettünk a Miskolc Televízió zenei magazinműsorában, a Basszuskulcsban (adás: hétfő, 18:25).

Mint megtudtuk, a zenekar azt a műsort hozza el szeptember 20-án 20 órára régi rock-bázisuk kedvelt helyszínére, a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház kertjébe, amellyel korábban hatalmas sikert aratott a Margitszigeti Szabadtéri Színház színpadán. Ahogy Szigeti Ferenc fogalmazott: különösképpen várják miskolci fellépésüket, miután nagyon régen, még valamikor a világjárvány előtt jártak Miskolcon. Abban bízik, hogy az akkori telt házas őrületes bulit meg tudják majd ismételni, elvégre – állapította meg – a turné és a közönség tartja lendületben őket.

A Karthago együttes ma Magyarországon és Közép-Európában is az egyetlen olyan élő, igazi rocklegenda banda, amelynek tagjai az 1979-es megalakulásuktól kezdődően a mai napig is aktívan, változtatás nélkül együtt muzsikálnak – ennek titkáról is beszélt nekünk a zenész.

Szigeti Ferenc érdeklődésünkre elárulta: az együttes előbányászott olyan 30-40 éves dalokat a '80-as évek sikerlemezeiről, amelyeket évtizedek óta nem játszott. Idei nyári országos turnéján ugyanezt a szuper repertoárt mutatja be országszerte, sőt Erdélyben és a Felvidéken is.

Az együttes vezetője kiemelkedő előadóművészi pályafutása és a Karthago együttes vezetőjeként elért sikerei elismeréseként 2015. március 15-én, Magyarország köztársasági elnökétől megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Gidófalvy Attila a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését kapta 2022-ben, a Karthago zenekar pedig 2021-ben megkapta a legmagasabb állami könnyűzenei művészeti kitüntetést, a Máté Péter-díjat.
A Karthago töretlen népszerűsége, elképesztő ereje, energiája és igazi értéke a remekül megírt, dallamos, de mégis kemény rockdalokban, lírai balladákban rejlik – idézte fel közleményében az itteni koncert lebonyolításáért felelős Miskolci Kulturális Központ (MKK) Nonprofit Kft. Hozzátéve, hogy a koncert az NKA és a Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

A teljes beszélgetést a Miskolc Televízió nézői szeptember 9-én, hétfőn, a 18:25-kor kezdődő Basszuskulcs című könnyűzenei magazinunkban tekinthetik meg.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!