Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki elkövette ezt a szörnyű tettet.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, aki két fogát is kiütötte a kiskorú sértettnek, miután elvette tőle mobilját.
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt nyomoz az Encsi Rendőrkapitányság egy vilmányi és egy mérai férfival szemben. A dílerek a két településen kereskedtek a tiltott szerrel, amit többek között fiatalkorúaknak is értékesítettek.
A mindössze 11 éves kislányával erőszakoskodott az a férfi, akinek elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.
Lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint más bűncselekmények miatt vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik közül az egyik ittas állapotban, falunapi rendezvény utáni verekedés közben vadászpuskájával két lövést adott le.
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt, aki feleségét rendszeresen bántalmazta, láncfűrésszel kettévágással, felakasztással, arcának megcsúfításával fenyegette.
A szabadnapos hadnagy kerékpárjával rövid időn belül utolérte a bolti tolvajt, majd szolgálatba helyezte magát, és igazoltatta őt.
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki leütött egy embert, ruháit levette róla, majd pénztárcáját magához véve távozott a helyszínről.
Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy közúti ellenőrzés során rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság olvasóink segítségét is kéri a 33 éves Puskás Martin megtalálásában.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!