Legyetek nyitott kapuk! - kérte Ferenc pápa a híveket a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatott szentmisén vasárnap. A katolikus egyházfő a szertartás végén a béke építésére kérte a világ vezetőit, egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőért fohászkodva.
A régi és az új felvételen is az avasi templom szomszédságában található Kühne-pihenőpad látható, amit a Borsodi Bükk Egylet tagjai építettek alapítójuk, Kühne Adolf bankhivatalnok emlékére.
Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője egy éve képviseli a Miskolcon élők érdekeit a Parlamentben. Bár szűkebb pátriánkból rajta kívül még négyen ülnek a padsorokban, az eddigi 26 felszólalásával Miskolc hangjaként érvényesíti az itt élők akaratát.
A vasárnap délelőtt a budapesti Kossuth téren bemutatandó pápai szentmise lesz Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának legnagyobb eseménye.
Ápriis utolsó napján igazi tavaszi idő - napsütés és 20 fok - várható.
Fél év halmozódás után két játékos is sikeresen találta el a nyerőszámokat az ötös lottón. A szombati sorsolás szerencsés nyertesei összesen több mint 4,5 milliárd forintnak örülhetnek - közölte a Szerencsejáték Zrt.
A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, valamint a 10. Színházi Olimpia keretén belül a Vertigo Dance Company produkcióját láthatta szombat este a közönség a Miskolci Nemzeti Színházban.
Hétfőn ingyenes járatok közlekednek az Avas kilátó végállomás – Majális park, a Repülőtér/Bosch végállomás – Majális park, valamint a Felső-Majláth – Vadaspark (Miskolci Állatkert) között. A Majális park felé közlekedő ingyenes járatok az 5-ös, 15-ös autóbuszok Majális-park megállóhelyén is megállnak, mielőtt a végállomásra betérnének - írja közleményében az MVK.
Változatos programot szervezett szombatra az első Miskolci Lions Klub és a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya iskola a Szentpéteri kapuban található hipermarketben. A rendezvény célja a vakvezető kutyák képzésének támogatása volt.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!