Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából szerdán Cigándon tartott ünnepi, közös közgyűlést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Cigánd önkormányzata. Az ünnepi szónok Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője volt.
Már csak egy hétig, március 22-éig lehet pályázni a Bükki Nemzeti Park igazgatóság által meghirdetett Zöld Vállalkozói Díj elnyerésére. A pályázat célja a térségben élő, a környezet- és természetvédelmet szem előtt tartó vállalkozások munkájának a segítése, a vállalkozók piacra jutási lehetőségeinek a bővítése.
A kereskedő szakmában taroltak a Berzeviczy diákjai, de a szakácsok között is miskolci lett a legjobb a csütörtökön véget ért Szakma Sztár Fesztiválon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészült az szja-bevallási tervezetekkel, így idén a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, azaz már 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz – tájékoztatta portálunkat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A tervezetek az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek, áfás magánszemélyeknek támpontként szolgálnak a bevallás beadásához.
A Miskolci Járásbíróság március 14-én hirdetett ítéletet annak a négy férfinak az ügyében, akik miatt 41 településen nem működött a telefon és az internet, mert levágták a szolgáltatást biztosító vezetéket – tájékoztatta portálunkat a Miskolci Törvényszék.
Március 13-án a világ számos pontján találkozhattak vele a felhasználók, hogy akadoznak a Facebook legfontosabb funkciói.
1990 óta ünnepeljük a magyar sajtó napját minden év március 15-én. Az ünnep alkalmából Miskolc önkormányzata – megköszönve az egész éves együttműködést – sajtónapi rendezvényre hívta meg csütörtökön a helyi médiumok munkatársait.
A Miskolci Törvényszék csatlakozott a ZOOM Egyesület kezdeményezéséhez, mely a társadalmi felelősségvállalás jegyében hirdet általános iskolás és középiskolás gyermekek számára rajzpályázatot.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 42 éves sajószentpéteri nő eltűnése ügyében.
Ünnepélyes keretek között vonták fel március 14-én az országzászlót Diósgyőrben a ’48-as forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából. Az ünnepi megemlékezésen a Szent Ferenc általános iskola diákjai adtak műsort. Hubay György országgyűlési képviselő ünnepi beszédében úgy fogalmazott: ma is a szabad, önálló, magyar hazáért kell harcolnunk.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!