A miskolci házaspár csütörtök délután tett bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy Bánkút környékén eltévedtek a Bükkben.
Csordultig megtelt a Szent István tér szilveszter este, idén is több ezren döntöttek úgy, hogy a belvárosban bulizva búcsúztatják az óévet. Sztárfellépők, látványos fény- és tűz show, meleg ételek, forró italok várták a közönséget, a színpadon pedig a Follow the Flow, Bárány Attila, Spigiboy és Veréb Tamás, a Delta Sigma dj-i és táncosai szórakoztattak!
Karácsony tájékán megszaporodnak a vásárlással kapcsolatos fogyasztói panaszok. Ilyenkor mindenki szembesülhet azzal, hogy az ajándékozás jogi vetülettel is rendelkezik, így nézzük át azokat a gyakorlati tanácsokat, melyek segíthetnek a reklamációk zökkenőmentes intézésében.
Csaknem kéttucatnyi programot terveznek az Északerdő Zrt. erdei vasútjai 2019-ben. Minden évszakban változatos, érdekes rendezvényekkel várja az újévben is az utasokat az erdőgazdaság.
Hidegfronti hatás van térségünkben, csütörtökön, illetve pénteken gyengén és erősen felhős időszakok váltakoznak. Helyenként valószínű hózápor.
Január 6-án, vasárnap a régiségvásár miatt 07:00-15:00 óra között villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek a villamosra érvényes menetrend szerint a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között. Az Adventi villamos most vasárnap közlekedik utoljára és csak a vágányzár után találkozhatnak vele az érdeklődők.
Idén is Miskolc adventi villamosát választották meg a legszebbnek Európában a cseh internetes közlekedési portál szavazói - az MVK ünnepi díszbe öltöztetett járműve, több mint 27 ezer szavazatot szerzett.
A miskolci konyhaművészet csillagainak felkutatása során jártunk már a város különböző pontjain: ettünk már csülköt, halat, tengeri herkentyűs tésztát, pizzát, levest, palacsintát, de még egyszer sem kényeztettük magunkat boldogsághormont termelő édességgel. Lassan szürkére vált az idő, egyre hűvösebbek a napok, így ráfér a kis lelkünkre, hogy kényeztessük: lássuk, melyik a legfinomabb Desszert(em) Miskolcon!
Miközben a Pantheonban október 29-én a Clemenceau emlékének adózó kiállítást meglátogatta E. Macron bőségesen idézett az „1918-as Győzelem Atyjától”: „Ezekben a mély változásoktól való félelemmel és szorongásokkal jellemezhető órákban ki kell tudni tartani!”. Az államfő hozzátette: „Azt a Franciaországot képviseli, amely nem hódol be”.
Luca napjához (december 13.) több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetése előtt ez a nap volt az év legrövidebb napja (eltérően a mai téli napfordulótól, ami december 21-re, esetenként 22-ére esik).
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!