Ugrás a tartalomra

Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata a Robert Bosch Kft. lett

magyarnemzet.hu
Utoljára módosítva
2019. március 01. péntek 20:06
Átadták az Év befektetője díjakat csütörtökön Budapesten, Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata a Robert Bosch Kft. lett.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a díjátadó gálán kiemelte, tavaly a HIPA-n keresztül több mint 4,2 milliárd euró beruházási érték érkezett Magyarországra, ez 1380 milliárd forintnak felel meg. Hozzátette, ezek az eredmények nem jöhettek volna létre a magyar emberek szorgalma, a beruházó nagyvállalatok által képviselt csúcsteljesítmény és a magyar kormány sikeres gazdaságpolitikája nélkül. Utóbbinak köszönhető, hogy a magyar beruházási környezet az egyik legvonzóbb Európában.

Kiemelte, tavaly 98 vállalat választotta beruházása helyszínéül Magyarországot, e cégek 4,2 milliárd eurót, 1380 milliárd forintot fektettek be. A beruházás ösztönzési rendszeren keresztül érkezett beruházások által létrehozott munkahelyeken adott átlagfizetés tavaly 40 százalékkal, 425 ezer forintra emelkedett – tette hozzá.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, Magyarország gazdasági sikere nagy mértékben azon múlik, hogy az ország mennyire tud sikeres lenni az új autóipari korszakban. Szijjártó Péter szerint pont emiatt fontos, hogy az elektromos akkumulátorokat gyártó és a gyártáshoz európai helyszínt kereső 5 nagy ázsiai világcégből 3 Magyarországot választotta.

Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata a Robert Bosch Kft. lett.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!