Ugrás a tartalomra

Bartók Plusz – „Legyen az opera mindenkié!”

Petri Nóra
Utoljára módosítva
2019. május 16. csütörtök 09:26
A Bartók Plusz Operafesztivál 2001-től jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Miskolc iparvárosi imázsa megváltozzon. Beválasztották az Európai Fesztiválok Szövetségébe, 2018-ban kiváló minősítésű művészeti fesztivál címet nyert. Szakmai és a városért végzett munkájuk elismeréseként idén PRO URBE kitüntető címmel ismerik el a rendezvénysorozat szervező csapatát.

Az ezredfordulón alapították. Már néhány év után a legmeghatározóbb Bartók-fesztiválként tartották számon,
amely egyben élvezi a Bartók-örökösök támogatását is. – Azt remélem, hogy Miskolcnak, az országnak és a világ operajátszásának is nagyon sokat jelent ez a fesztivál – mondja Kesselyák Gergely, a fesztivál igazgatója.

2012-ig minden évben más-más zeneszerző, zenei irányzat szerepelt az operafesztivál programjában, Bartók Béla életművének bemutatása mellett. Az elmúlt majd két évtizedben 40 különböző Bartók-előadást mutattak be hazai és nemzetközi partnerekkel. Kezdetektől világjáró magyar művészek és nemzetközi operasztárok lépnek fel színpadán. – Arra nagyon büszke vagyok, hogy részese lehettem
annak a kezdeményezésnek, amelyikben – többek között – Hegyi Árpád Jutocsával és Müller Péter Sziámival közösen megalapítottuk ezt a fesztivált – emlékszik vissza.

A fesztivál 2013-óta új utakat is keres; kortárs zeneszerzőket ösztönöz és a műfaj megújulásának is igyekszik katalizátora lenni. Feladatának érzi a kortárs, ugyanakkor népszerű operák megtalálását, a népopera műfajának átpozícionálását. Csak az elmúlt hét évben húsz ősbemutatót tartottak a legjobb mai magyar zeneszerzők műveiből. A „Jövő kulcsa” elnevezésű operaíró verseny is hozzájárult ahhoz, hogy világszerte ismert, értékteremtő zenei műhellyé vált a fesztivál. 

„Legyen az opera mindenkié!” – ennek a gondolatnak a jegyében – minden évben egy közismert operát tűznek műsorra, amely ingyenesen látogatható és amelynek díszlete egy-egy miskolci középület vagy köztér. 

– Büszke vagyok, hogy a lassan 20. születésnapjához közeledő fesztivál csapata megkapja a Pro Urbe díjat. A szervezők szakmai tudása, kitartása, elkötelezett munkája az, ami miatt a komolyzenei élet és a nemzetközi sajtó nívós partnerként tekint a Bartók Pluszra.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!