Akkoriban Magyarországon nagyon sok helyen kerestek olajat, és elsősorban itt is azt szerettek volna találni. De ahogy az akkoriak mondták: lehet, hogy jobban jártak, mert feltört az olaj helyett a fehér arany – mondta Vámos Zoltán, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő vezetője.

Mezőkövesden az akkori szolgabíró és országgyűlési képviselő, Zsóry Lajos birtokán indultak meg az olajfúrások. Ezek az idők nem épp az önfeledt fürdőzésnek kedveztek, de a szolgabíró halála előtt még épp megérhette az első termálvizes fürdőmedence megnyitását.

A háború után Mezőkövesd gyors fejlődésnek indult, az addigra több medencével is gazdagodó fürdő vizét pedig alig két évtized múltán, hivatalosan is gyógyvízzé minősítették.

Vámos Zoltán szerint a fürdő legfőbb sajátossága a gyógyvíz összetétele. Magyarországon ilyen összetételű gyógyvíz, ilyen magas szulfidion tartalommal, ami elsősorban reumatikus megbetegedések gyógyítására szolgál, nincs. Ez a vízvizsgálatok alapján bátran kijelenthető.

A napi jótékony fürdőzés, a gyógymasszázs, valamint a szénsav-, és súlyfürdő kipróbálása és az iszappakolás után érdemes Mezőkövesd másik különlegessége, a matyó néphagyomány után eredni.

A matyóság a reformátusok tömbjébe ékelődött katolikus közösség. Egy kis népcsoport, amelynek tagjai gazdagon díszítették viseletüket, így is megkülönböztetve magukat a környékbeli kálvinista, puritán falvak lakóitól. Amikor a 19. század közepétől megnőtt az érdeklődés a néprajz iránt, a matyó hímző asszonyok díszes kézimunkái országszerte vitték Mezőkövesd hírét. A helyiek legendát is őriznek az első hímzések születéséről.

Egyszer régen az ördög elrabolt egy matyó legényt, a szerelme pedig elment hozzá, hogy adja vissza. Az ördög azt mondta, hogy csak akkor kapja vissza, ha elviszi neki a nyár legszebb virágait. Igen ám, de ez egy téli, borús időben történt. A lány hazament, telehímezte a kötényét a nyár legszebb rózsáival, és azt vitte a párjáért cserébe – ismertette a mondát Zeleiné Pap Bernadett, a Matyó Népművészeti Egyesület művészeti vezetője.

Kezdetben a motívumkincs alapszínét a piros adta, még a növényi minták leveleihez is ezt használták, aztán az idők és az ízlés változásával kerültek rá a bordó, zöld, sárga és kék cérnás öltések is a kötényekre – vagy ahogy itt hívják, surcokra –, a férfi ingekre és ágyterítő-szélekre.

Mezőkövesden ma is élő mesterség a hímzés, amit sokan művészi szinten űznek. Az a legjobb, ha minden darabhoz saját mintát lehet összeállítani. Tehát nem lehet ugyanaz a minta egy nagy terítőn, egy férfi ingen és egy női blúzon. Mindig az adott darabhoz kell igazítani magát a mintát. Ezt klasszikusan először ceruzával papírra rajzolják meg – fogalmazott a művészeti vezető. Aztán egy ügyes kis szerkezet a rajz mentén átszurkálja apró lyukakkal a papírt, és ezekbe egy speciális festéket dörzsölve viszik át a mintát a textilre ezután kezdődhet a hímzés.

A matyó motívumok kialakulását és fejlődését az egykori Korona Szállóban lakó Matyó Múzeum kiállításán lehet végigkövetni. Agócsné Halász Andrea elmondta: egy lakodalmi meneten keresztül mutatják be azokat a viseleti darabokat, melyek jellemzően voltak egy férfi, egy idős férfi és egy fiatal férfi életében, vagy egy gyermekkori viseletet. Az asszonyoknál – életkorhoz köthetően – a fejdíszek jelzik, hogy az illető már nem eladósorban lévő lány.

A gazdag, ornamentikus minták a bútorzatban is visszaköszönnek. Ügyes festőmesterek egy-egy vetett ágy deszkáján vagy a tékákon mutathatták meg stílusérzéküket – hangzott el a műsorban.