Így lehet hatékonyan elbánni a kertben a kártékony atkákkal
A legegyszerűbben a Csodakertész Barna Faiskola biokészítményei között megtalálható ragadozó atkákkal lehet visszaszorítani a kártékony atkákat. Amennyiben a ragadozó atkák jelentősen elszaporodnak, akkor pontosan olyan hatékonyak tudnak lenni, mint a különféle rovarölő és atkaölő vegyszerek.
Először is fel kell ismerni a kártevő atkák jelenlétét!
A kártevő atkák meglehetősen parányi élőlények, nagyító nélkül nem is lehet látni őket. Elsősorban a levelek deformálódásából, és azok sárgászöld színű foltosodásából következtethetünk arra, ha nálunk is felbukkantak.
Ha komoly a helyzet, akkor megeshet, hogy a szőlővirágzatok nem tudnak megfelelő méretűre fejlődni, sőt, akár le is száradhatnak. Ennek következtében értelemszerűen termés sem lesz az érintett töveken, de akár maga a növény is kipusztulhat. Az ilyen vesszőknek ugyanis minden esztendőben gyengül az ellenállósága, és idővel a téli fagyok a vesztüket okozhatják.
Többféle növényevő atka létezik
A legismertebb növényevő atkák közé tartozik a takácsatka, a piros gyümölcsfa-takácsatka, a szőlőlevélatka valamint a szőlő-gubacsatka is, de az almatermésűek levélatkája is sok bosszúságot tud okozni.
A probléma az, hogy ha felbukkannak ezek az atkák, akkor szűznemzéssel igen gyorsan elszaporodnak. Még a hidegek sem tizedelik meg őket, mivel csoportosan áttelelnek a rügyekben. Amint megindul a tél elmúltával a nedvkeringés a növényekben, máris támadják ezek a kártevők a rügyeket. Később pedig a hajtások és a levelek is áldozatukká válhatnak.
Mit tegyünk, ha megbizonyosdtunk róla, hogy kártevő atkákkal van doglunk?
A lehető legkörnyezetbarátabb módja a kártevő atkáktól való megszabadulásnak a ragadozó atkák elszaporítása. A Typhlodromus pyri nevezetű atkák kellő mennyiségben szabályozzák a növényevők számát, amelyek így nem fognak tudni komoly károkat okozni akár a szőlőültetvényekben akár a gyümölcsösökben.
Mindenképp szükség van egy fajgazdag vadvirágos szigetre vagy rétre ahhoz, hogy a ragadozó atkák el tudjanak szaporodni és meg is tudjanak maradni. Így tud ugyanis kellő mennyiségű virágpor és gombaspóra keletkezni, ami a ragadozó atkák fennmaradásának feltétele alacsony kártevő atkaszám esetén.
A ragadozó atkák igen falánk lények, de kissé kényesek
Egy ragadozó atka az élete során 450 takácsatkát és 18 ezer levélatkát is elfogyaszthat. A nőstény naponta nyolc takácsatkát fal fel, amely lehet kétfoltos vagy piros gyümölcsfa takácsatka is, de 320 levélatka is a képzeletbeli tányérjára kerülhet napi szinten.
Szállításuk tíz Celsius-fok alatt oldható meg, amikor inaktívak, azaz télen. A csomagokat jégakkuval küldik.