Ugrás a tartalomra

Közös munka a szebb vízpartért

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. április 18. vasárnap 17:36
Építési törmelék a fűben, kanapé a fák között: sokan szemétlerakónak nézik a Csorba-tavat, utánuk takarítanak most is a horgászok.

Április 24-én, szombaton 9.00-tól tisztasági, horgászhely-kialakítási és útkarbantartási napot tartanak a Csorba-tónál – írja honlapján a vizet gondozó Nagy Borsodi Horgászegyesület. Minden horgásztársat, egyesületi tagot kérnek, hogy – a járványügyi szabályokat betartva – segítse a munkát. A tavaszi teendők célja, hogy olyan hellyé változtassák a vízpartot, ahol még szívesebben töltik az emberek a szabadidejüket.
A téli időszak után jellemző, hogy a horgászhelyek egy részét benövi a gaz, a vízszint megemelkedése is meglátszik némelyiken. Az állások kialakításán és az útrendszer karbantartásán három munkagép dolgozik majd. Azonban nem csak a természeti tényezők okoznak problémát.

- Tavaly minden héten 3 köbméter szemetet szedtek össze a halőrök – mondta lapunknak Juhász József Zoltán, az egyesület elnöke. - Ennek nagyjából a fele a horgászok által nejlonzsákokba gyűjtött, a horgászat alatt felgyűlt szemét volt – ezzel nincs is probléma. A másik felét azonban a kommunális hulladék alkotta: építési törmeléket, hűtőt, sőt még ülőgarnitúrát is találtunk a vízparton. Sajnos az emberek egy része – valószínűleg azért, mert itt van a város peremén – hulladéktárolóként tekint a Csorba-tóra.

A munkában résztvevő egyesületi tagok között 10 darab 10.000 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolnak ki, továbbá 1 darab 2022 évre szóló ingyenes tagságit és egy területi engedélyt, ami az egyesület kezelésében lévő összes tóra érvényes.

További hírek

Olvasnivaló