A három nap mesébe illő ügymenet, hiszen a népmesékben gyakran egy esztendőnyi időt szimbolizál. Egy háromnapos baráti horgászat élményeit összefoglalni pedig néha szintén olyan nehéz, mint visszaemlékezni az elmúlt év történéseire. Annak a Rakaca-víztározónál töltött horgászhétvégének, amiről szeretnék most mesélni, szintén volt valami mesébe illő varázsa. A tó fekvése szintén olyan csodálatos, hogy helyszíne lehetne bármelyik Benedek Elek-gyűjtésnek. A célhely az Észak-magyarországi Horgászegyesület egyik zárt, bérelhető területe volt. A felszerelés pont kedvezett egy nomád horgászathoz: fedett helyiség ágyakkal, tábor- és tűzrakó hely, közvilágítás, betonozott csónakkiálló, és ami a legfontosabb hangulatkellék: égig érő jegenyefák. Speciális kombó: gyönyörű és horgászathoz is ideális.
Boldogan érkeztünk meg a baráti társasággal, annak szellemében, hogy visszatértünk a természetbe, kiszabadultunk a városból. Ennek az euforikus hangulatnak, valamint a többnapos horgászat íratlan szabályainak megfelelően koccintással és néhány sör megbontásával kezdtük meg a tábor elfoglalásának ünneplését. Ez azonban a folyamat kezdete volt: előkerült a bogrács és az állvány, fát hasítottunk, főzni kezdtünk. Közben előkerült az egyik barátunk fia, akit hosszú ideje nem láttunk, mert külföldön volt sokáig - örültünk. Közben eleredt az eső, majd elállt, majd megint hullani kezdett, hogy ismét kisüssön. Amikor ennyi esemény sűrűsödik három röpke napba, akkor alig válik el a nappal az éjszakától, más időzónába kerül az ember.
A harmadik nap reggelén különös hangra ébredtem. Furcsa, kissé misztikus érzésem volt: lelassult a világ. Olyan volt, mintha a lemezjátszón a 78-as fordulatszámot levennék 33-asra. Modernebb hasonlattal élve olyan volt, mint amikor az akciófilmekben egészen lelassítják az eseményeket, így pontosan látják a nézők a golyók becsapódását. Nos, ilyen sebességgel szólt egy örvös galamb összetéveszthetetlen burukkolása. Esküdni mernék, hogy a világ is lefékezett vele, a belső lemezjátszóm legalábbis 78-as sebességről 33-asra váltott.
Két dolog történt ekkor egyszerre. Az egyik barátom a burukkoláshoz hasonló lassúsággal felkiáltott: EEL-LOP-TÁÁÁK-A-BOOO-TOO-KAAAT! Nagyon megijedtem. Ellopták a botokat. Ez egy horgász számára a legrosszabb rémálom. Azon töprengtem, mit tehetnék – persze ezt is lassítva. Emellett továbbra is burukkolt a galamb, ami ijesztő tónust adott a jelenetnek. Végül valaki megnyomhatta a play gombot, az idő visszadöccent a helyére, és a botok kérdése is megoldódott. Kiderült, hogy ez a barátom a három nap alatt elő sem vette a horgászbotját, annyira a hatalmába kerítette az események sodrása. Ő azt hitte, horgászott, de mégsem. A másik érdekessége a sztorinak, hogy kiderült az is, hogy a lefékezett gerlehang, ami belassította az időt is, egy szajkó volt. Valóban utánozza a hangokat. A szajkó, amikor felkeltem, épp a galamb burukkolását utánozta. Ült a jegenyeáfán, nézett, és röhögött rajtunk.
