A nyomozás adatai szerint a gyanúsított augusztus 11-én a hajnali órákban Miskolcon közlekedett személygépjárművével, amikor észlelte az úttest bal oldalán vele szemben gyalogosan közlekedő feleségét, akivel haragos viszonyban állnak. Ekkor a gyanúsított megfordult és a sértett után indult, majd – az autót szándékosan a nő felé kormányozva – annak jobb első részével elsodorta őt. A sértett az úttestre zuhant, majd a gyanúsított kiszállt a járműből, a sértetthez lépett és több alkalommal testszerte megütötte - adta hírül portálunknak közleményben Pászti Gergely, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára.
A sértett a gyanúsított ezen cselekménye következtében 8 napon túl gyógyuló, töréses sérüléseket szenvedett.
A gyanúsított fentieken túlmenően szeptember 5-én a reggeli órákban a sértett miskolci ingatlanának zárt kerítésén beugrott, majd a bejárati ajtót berúgva bejutott a házba, ahol az alvó feleségét egy pohár vízzel lelocsolta, majd fojtogatni kezdte, miközben azt kiabálta, hogy „Meghalsz, megöllek!” - osztotta meg a közlemény.
A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettének megállapítására. A nyomozás kezdeti stádiumban van, ennek során kell arról dönteni, hogy a terhelt augusztus 11-i cselekménye milyen további bűncselekmény megállapítására lehet alkalmas - tudatták.
Az eljárás tárgyává tett kapcsolati erőszak bűntettére a Btk. 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés kiszabását rendeli. Amennyiben a gyanúsítottat további bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsítják, a vele szemben kiszabható büntetési tételkeret felső határa tovább emelkedik. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére róható bűncselekmény jellegére, tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés mértékére, valamint személyi és vagyoni körülményeire tekintettel a terhelt szökésétől, elrejtőzésétől lehet tartani. Nem zárható ki továbbá, hogy különösen a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené, meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást, valamint esetében a bűnismétlés veszélye is reálisan fennáll - részletezték.
A bíróság mindezek alapján egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását - tudtuk meg.